Belföld

Megtagadta a vallomást a Dudás Miklós apját kómába juttató férfi, egyik társa szerint a kajakozó apja szentségelt és fenyegetőzött

Fotó: TV2 / press.tv2.hu
Fotó: TV2 / press.tv2.hu

Nem igazán érzik felelősnek magukat a benzinkúton történt balhé miatt annak a hatfős bandának a tagjai, akik néhány héttel ezelőtt félholtra verték Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapját. Az 56 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta is kómában van.

Értesüléseink szerint életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsított férfi megtagadta a vallomást a gyanúsítotti kihallgatása során, míg az egyik támadó csak azt ismerte be, hogy ő vitte be Dudás apjának az első ütést. Információink szerint a többi négy gyanúsított közül volt olyan, aki azt állította, hogy az 56 éves férfi ment oda hozzájuk szentségelve és fenyegetőzve, és olyan is akadt, aki szintén nem tett vallomást.

A világbajnok kajakos a balhéval kapcsolatban azt közölte korábban, hogy augusztus 30-án egy benzinkúton verte össze az édesapját hat bokszoló. Elmondása szerint kiszálltak a kocsikból, és elkezdték rugdosni a rokkantnyugdíjas édesapját, majd őt is megütötték, amikor odarohant.

Hallottam, ahogy apukám feje a betonba csapódva széttörik

– idézte fel a történteket Dudás, hozzátéve a édesapja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta is kómában fekszik. Dudás szerint pletykából indult ki a verekedés. Egy nő ugyanis azt terjesztette a piacon, hogy megcsalja az édesanyját. Az apja megelégelte a dolgot, és felszólította a nőt, hogy fejezze be a hazugság terjesztését, erre pedig a nő rászabadította a testvéreit.

A budapesti rendőrök másfél napon belül elfogta a támadókat. Egyikük ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette, míg az öt másik férfit pedig csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt folyik az eljárás jelenleg. A hat férfi szabadlábon védekezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik