Belföld

Polt: nincsenek politikai ügyek

Nem élveznek prioritást azok az ügyek, amelyek a Fidesz elszámoltatási csomagjában szerepelnek, és az elmúlt ciklus tetemes összegű közpénzmozgással járó gyanús tranzakcióit, privatizációs eljárásait érintik – állítja Polt Péter, a frissen hivatalba lépett legfőbb ügyész a Figyelőnek, aki szerint ezen eljárások mindegyike halad a maga rendje szerint.

Nem tart attól, hogy ebben a hiszterizált légkörben a vádhatóság működését politikai felhangok kísérik majd?

Annak kellene erre válaszolnia, aki nem hiszi el, hogy az ügyészség szigorúan a szakma szabályai szerint jár el. Mi azzal nem foglalkozhatunk, ha valaki azt mondja: „politikailag így látom”, vagy „politikailag nekem ez kellemetlen”. Az ügyész a törvények és szakmai meggyőződése alapján dönt, amit nyilván meg is tud indokolni. Akkor lehet vitatkozni, ha szakmai ellenvetés érkezik. A politikai kritikákkal már csak azért sem foglalkozunk, mert az ügyészség politikamentes.

Ön fellép a bírálatok, vádak ellen vagy szó nélkül hagyja azokat?

Az ügyészség végzi a munkáját. Akkor fog válaszolni, ha a bírálat nem egyszerűen a szervezet ellen irányul, hanem az már alkalmas a közbizalom rombolására, ennélfogva a társadalom ellen irányul. Meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket, amelyeket már korábban is megtettünk. Indítottunk jó néhány pert, ezeket kivétel nélkül megnyertük. Azt gondolom, a független magyar bíróság a jövőben is teljesíteni fogja a törvényi kötelezettségeit.

Szeretném, ha kommentálná Gyurcsány Ferenc értesülését, amely szerint egy ügyész arról számolt be, hogy a vádhatóság mindenképpen igyekszik fogást találni rajta, s ezt az utasítást állítólag Ön adta ki. Hogy írhatott ilyet?

A kérdésben benne van a válasz: hogy írhat le valaki egy ilyen hírt, mindenfajta alap nélkül? Azt tudom erre mondani nagyon röviden: egyszerűen nem igaz.

Balsai István volt igazságügyminiszter azt javasolja, törvényi erővel nyilvánítsák semmisnek azokat az ítéleteket, amelyek kizárólag rendőri jelentés vagy vallomás alapján születtek a 2006 őszi tüntetésekben részt vevők ellen, mert sok visszásság történt. Egyetért ezzel a fajta rehabilitációval?

Ez a javaslat túlmutat az ügyészségi hatáskörön. A mi kompetenciánk a jogerős ítéletig, s a rendkívüli perorvoslati eljárás befejezéséig terjed. Ez a javaslat ügyészségi szempontból nem igényel értékelést.

A Fidesz össztársadalmi érdeknek nevezte, hogy az elmúlt ciklus gyanús ügyleteit, privatizációs eljárásait, amelyekben közpénzek mozogtak, kivizsgálják. Ezek az ügyek prioritást élveznek majd?

Nem. Semmiféle különbség nincs az ügyek között. A parlamentnek vannak jogosítványai, hogy egyes eljárások kapcsán a legfőbb ügyészhez írásbeli vagy szóbeli kérdéseket intézzenek, s maga a parlament is felállíthat vizsgálóbizottságot. Nálunk azonban nincsenek politikai ügyek, mindegyik halad a maga rendje szerint.

Intézkedni fog majd bizonyos ügyekben, hogy gyorsuljon fel a nyomozás? Például a Magyar Villamos Műveknél eltűnt tízmilliárdok kapcsán idestova két éve folyik az eljárás, s a nyilvánosság semmit nem tud róla. S egy sor további, szintén milliárdos közpénzeket érintő ügyben is nagy a csend.

A társadalom érdeke, hogy fény derüljön minden bűncselekményre. Ha a hatóság úgy ítéli meg, bizonyos adatokat azért nem lehet nyilvánosságra hozni, mert az veszélyezteti az eredményességet, akkor egyet kell érteni azzal, hogy nem ad információt. Meggyőződésem szerint teljes körű tájékoztatást kell adni, de csak akkor, amikor az ügy már olyan szakaszba jutott, hogy azzal nem sérülnek az igazságszolgáltatás érdekei.

(Az interjút teljes egészében a Figyelő szerdán megjelenő, karácsonyi duplaszámában olvashatja.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik