Belföld

Nem volt retorzió a Kossuthnál

Nem a közrádió, hanem a műsorvezető és az ügyeletes szerkesztő személyes véleményét tükrözi az egyperces csend - reagált keddi közleményében Gazsó L. Ferenc, az MR1-Kossuth Rádió adófőszerkesztője arra, hogy az adó 180 perc című műsora kedd reggel egy percre elhallgatott.

„A műsorvezető kommentárja szerint az ügyeletes szerkesztővel közösen ezzel a csenddel kívántak véleményt alkotni az Országgyűlés által kétharmados többséggel elfogadott új médiaszabályozásról” – olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy ez a „szokatlan megnyilvánulás” nem a 85 éve működő intézmény, hanem a fenti munkatársak személyes véleményét tükrözi. A történtek körülményeiről a rádióvezetés tájékozódik. Az eset kapcsán elbocsátásra, munkaviszony felfüggesztésére nem került sor a közrádióban – zárul az MR1-Kossuth Rádió adófőszerkesztője által jegyzett dokumentum.
Az időközben a Youtube-ra is felkerült szövegrészlet szerint Mong Attila a következőket mondta a 180 percben reggel hat óra után: „Az éjszaka az Országgyűlésben elfogadták az új médiatörvényt. Az érvényben lévő törvény és a rádió szabályzata szerint hírhez véleményt nem fűzhetek, ezért a szerkesztővel, Bogár Zsolttal egyetértésben ezért most egy percig inkább csendben maradok. Az új médiatörvény miatt tehát a 180 percből – egy perc csend”.

Mong Attila a blogján számolt be a részletekről. Azt írta, hogy a vizsgálat lezárultáig ő nem dolgozhat műsorvezetőként, Bogár Zsolt pedig szerkesztőként, de újságírói munkát továbbra is végezhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik