Belföld

Azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy leszurkálja a családját és Dunába hajt a kisgyermekeivel

Letartóztatott a Szekszárdi Járásbíróság egy 31 éves férfit, aki azzal fenyegette a feleségét, hogy megöli őt és a kisgyermekeit is.

A Tolna Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi erősen italozó életmódot folytat. A felesége hónapokig tartó veszekedést követően elköltözött a 10 és 4 éves kisgyermekeikkel a szüleihez.

A férj azóta folyamatosan zaklatta a nőt. Július végén azzal fenyegette meg, hogy megöli, agyonvereti, augusztus közepén pedig több alkalommal is olyan tartalmú kijelentéseket tett a nejének, hogy elveszi tőle a gyerekeket és „a Dunába megy velük”, mert ha nem lehetnek az övéi, akkor a nőé se, illetve hogy „leszúrkálja” a családját.

– közölte az ügyészség.

A nő el szeretett volna vinni néhány holmit a közös házukból, de a férje nem engedte be őt a közös házukba. Az asszony augusztusban beadta a válókeresetet, és megelőző távoltartást kért a férfivel szemben, amelyet a bíróság el is rendelt, 30 napra.

Időközben a nyomozó hatóság gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, házastárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette, valamint akadályozással elkövetett magánlaksértés vétsége miatt. A gyanúsított azonban ezt követően sem hagyott fel a fenyegetőzésekkel.

Szeptember közepén az édesanyja jelenlétében többször kijelentette, hogy ha lejár a távoltartás, akkor a gyerekekkel együtt, kocsival belehajt a Dunába. Az ügyben eljáró nyomozási bíró elrendelte a férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik