Sport

Szemerei Levente 31 éves országos csúcsot megdöntve nyerte meg a varsói maratont

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP

Szemerei Levente országos csúccsal nyerte meg a varsói maratont.

Szemerei 2:10:43 óra alatt teljesítette a távot, és jócskán faragott az országos csúcsból, amelyet 1993 óta Szűcs Csaba tartott 2:12:10-zel.

„Már a felkészülésem kezdetekor az volt a cél, hogy esetleg Varsóban meg tudjam dönteni az országos csúcsot. Ehhez azért kellett egy nagyon jó felkészülés, egy nagyon jó kenyai edzőtábor” – mondta az M1 aktuális csatornának nyilatkozva Szemerei, aki már a három hete rendezett Wizz Air Budapest Félmaraton érezte, hogy jó formában van, amikor egyéni csúcsot futott.

Ugyanakkor – tette hozzá – azt azért nem gondolta, hogy most másfél percet farag a maratoni országos rekordból. Harminc kilométernél érezte, hogy jó erőben van, az utolsó 12 kilométert nagyon meg akarta nyomni, lengyel ellenfelével el is futottak az addig ötfős élcsoporttól.

Olyan gyors utolsó tíz kilométert tudtam futni, ami egy jó tíz kilométeres részidő fémaratonra

– árulta el. Végül több mint fél perccel nyert és összességében 35 kilométeren át ő vezetett. Úgy vélekedett, még a most elért időnél is képes jobbra.

„Volt olyan ötkilométeres részidő, ahol 10-20 másodperc elment, mert a többieket hagytam vezetni és ők egy kicsit lazábbra fogták a tempót, és sajnos egy mosdószünetet is be kellett iktatnom féltáv környékén, ott is kiesett egy fél perc. A legközelebbi maratonomon megpróbálok 2 óra 10 percen belüli időt futni, ami nagyon szép eredménynek számítana európaiként” – mondta Szemerei, aki nagyon motiváltnak érzi magát, mert ez még csak a második éve maratonon, és 10-15 további évvel számol.

A nőknél is új rekord született, mivel a berlini maratont a 17. helyen záró Szabó Nóra közel egy másodpercet javított az eddigi csúcson, amelyet szintén ő tartott. Szabó 2:28:25-öt futott tavaly Sevillában, Berlinben pedig 2:27:31-es idővel ért célba.

Az 50. Berlin Marathon az etióp Milkesa Mengesha, illetve Tigist Ketema diadalával zárult. A 24 éves, világbajnoki hatodik Mengesha 2:03:17 órás idővel nyert, mindössze öt másodperccel megelőzve a kenyai Cybrian Kotutot.

A remek feltételek és a kellemesen hűvös időjárás ellenére a kenyai Eliud Kipchoge által 2022-ben felállított 2:01:09 órás pályacsúcs – és akkori világrekord – nem forgott veszélyben.

eredmények, Berlin Marathon:

férfiak:
1. Milkesa Mengesha (etióp) 2:03:17 ó
2. Cybrian Kotut (kenyai) 2:03:22
3. Haymanot Alew (etióp) 2:03:31

 

nők:
1. Tigist Ketema (etióp) 2:16:42
2. Mestawot Fikir (etióp) 2:18:48
3. Bosena Mulatie (etióp) 2:19:00

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik