Belföld

Sulyok Tamás nem érzi feladatának, hogy hozzászóljon Orbán Balázs kijelentéseihez, de az ’56-os hősök szentek szerinte

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Forrósodik a levegő Orbán Balázs körül egy csütörtöki interjúja, közelebbről annak egy része miatt, amiben azt mondta, hogy „pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt”, „mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát”. A miniszterelnök politikai igazgatójának mondatai bejárták a világsajtót, aki azóta bocsánatot kért, maga Orbán Viktor viszont kijelentette, hogy a „félreérthető” fogalmazás hiba volt.

A Telex megkereste Sulyok Tamás köztársasági elnök irodáját is azzal, hogy mit gondol Orbán Balázs kijelentéseiről. A következő választ kapták:

„Az államfő – tekintve, hogy nem politikai aktor – sem most, sem a jövőben nem szeretné kommentálni sem Orbán Balázs, sem más miniszterek kijelentéseit. Dr. Sulyok Tamás annyit jegyez csupán meg, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének napja, október 23-a nemzeti ünnepünk és örök viszonyítási pontunk a szabadságunkhoz és a nemzeti függetlenségünkhöz. Szent István államalapításához vagy éppen az 1848. március 15-i forradalomhoz hasonlóan a független, szabadságáért minden körülmények között küzdő és azért megharcoló Magyarország és a magyar nemzet szimbóluma. Számára az 56-os forradalom hősei szentek és biztos abban, hogy mindannyiunk számára azok. Az 1956-os forradalom nélkül nem azok lennénk ma, akik vagyunk.”

Sulyok értelmezni sem próbálta Orbán Balázs szavait, nem tudja, mi járhatott a fejében, viszont Bethlen Gábor híres mondata jutott eszébe: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”

A kérdésre, hogy a Magyar honvédség védekezne-e egy ukrajnaihoz hasonló beavatkozás esetén, a kommunikációs iroda azt válaszolta, hogy: „A köztársasági elnök, mint a hadsereg főparancsnoka és mint államfő is mindig az Alaptörvényben foglaltak szerint és a köztársasági elnöki esküjéhez híven jár el.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik