Megalapozatlannak nevezte Demján Sándor a Moody’s hazánkat leminősítő lépését, mely véleménye szerint főként annak köszönhető, hogy a hitelminősítők a válság előtt rosszul mérték fel a pénzpiaci viszonyokat. A lapnak a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke elmondta azt is: a termelő szférában a jelenlegi fél helyett másfél millió embernek kellene dolgozni
Magyarország jó úton jár, így nem érdemelte ki a hitelminősítő dorgálását – vélte. Az ideges reakció arra vezethető vissza, hogy e hitelminősítők a válság előtt rosszul mérték fel a pénzpiaci viszonyokat, s nem jelezték előre a világ gazdaságait megrendítő krízist. Ami a magyar irányt illeti, Demján Sándor szerint a kormány által bevezetett válságadó és a magánnyugdíjpénztárak befizetéseinek átirányítása a költségvetésbe helyes, bár kényszerű lépés volt. Ha azonban ez nem történt volna meg, akkor Magyarországon bekövetkezhetett volna a lakosság 60 százalékát szegénységbe taszító államcsőd.
A jövőre nézve arra figyelmeztet: tarthatatlan, hogy a termelőszférában mindössze félmillió ember dolgozik, holott e foglalkoztatotti kört másfél millióra kellene növelni, különben nem lesz honnan és hogyan előteremteni a növekedés feltételeit. A kitörést a magyar kis- és középvállalkozásoktól lehet várni, ezért a támogatásokat is e körhöz kell irányítani – szögezte le Demján.
