A Youtube oldalán már fent van az a rövid spot, amely felkészíti a ma és a holnap slágereinek szerelmeseit, hogy az adó hamarosan elnémul. A közleményként is értelmezhető felhívás nem taglalja az okokat.
Az Fn.hu azonban úgy tudja, tetemes tartozást halmozott fel a tulajdonos, és emiatt kell lekapcsolni az adót. A Roxy pontosan 91 millió 114 ezer forintot nem fizetett be, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) november 10-én úgy döntött, hogy a rádiónak be kell fejeznie a sugárzást.
A Roxynak úgy tudjuk, hogy korábban is volt gondja a számlák kiegyenlítésével. Az NMHH jogelődje, az ORTT ezért 2006-ban már felére csökkentette a rádió műsor-szolgáltatási díját.
Roxy
A Roxy rádió 1999-ben kezdte meg működését Budapesten és vonzáskörzetében a 96,4 MHz-es frekvencián.
Az adó hamarosan az egyik leghallgatottabb adó lett a fővárosban. A rádió azonban több tulajdonosváltáson esett át majd szép lassan veszített a hallgatottságából.
A műsorszolgáltató ezután 2009-ben két alkalommal kapott részletfizetési kedvezményt, de mindkét esetben megszegte a megállapodást.
A hatóság idén is tett engedményt, amit szintén megszegett a Roxy.
Több százmilliós tartozás
A fővárosi rádió mellett több helyi adó is bajba kerülhet. A NMHH novemberi összesítése szerint meghaladja a 460 millió forintot az az összeg, amit be kellene fizetniük a tulajdonosoknak.
Novemberi díjtartozások (Forrás: NMHH)
Úgy tudjuk, a hatóság arra készül, hogy hamarosan újabb műsor-szolgáltatási szerződéseket szüntet meg.
Rossz díjpolitika, telített piac
A Helyi Rádiók Országos Egyesület szerint sok olyan adó van az országban, amelynek tulajdonosai a rezsiköltséget is alig tudják kitermelni.
Radetzky András, a szervezet elnöke a Fn.hu-nak azt mondta, a tetemes hátralék egyik oka a korábban megállapított rossz díjpolitikai. Bár az ORTT több esetben mérsékelte az árakat, de a válság és a reklámpiac zsugorodása tovább nehezítette a médiumok mindennapjait.
Radeczky szerint az is baj, hogy túl sok rádió működik. Míg a több mint 82 milliós Németországban 300 bejegyzett adó van, addig a 10 milliós Magyarországon több mint 200 csatorna sugározza műsorát, vagyis 50 ezer emberre jut egy rádió.
