Szórakozás

Tizenhat éves kora óta a testéből él a VV5 bombázója

VV Seherezádé karrierjét 16 évesen kezdte, ráadásul édesanyja engedélyével. Ditti még el is kísérte kislányát első munkahelyére, Máltára.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

A szenvedélyes nők kategóriájában villába bejutott Seherezádé világlátott ember, mivel szüleivel annak idején sokat utazgattak. Így jutott el az akkor még tinédzser lány először Máltára, ami annyira megtetszett neki, hogy egy évvel később visszahúzta oda a szíve. Ekkor már azonban nem nyaralni ment, hanem diszkóba, élete első munkahelyére.

“Tizenhat évesen engedtem ki először Vivit Máltára táncolni. A tánctanárnője vitte ki magával oda, majd nem sokkal később én is kimentem, hogy lássam, mit is csinál a lányom” – mesélte az Új Ásznak Seherezádé édesanyja, aki soha nem volt a go-go tánc ellen, hiszen elmondása szerint többet látnak a lányokból a strandon, mint a színpadon.

“Soha nem voltam szigorú anya, azonban amikor az akartam lenni, Vivi rendszerint kitért a kéréseim elől. Így volt ez akkor is, amikor a tudtom nélkül megműttette a mellét. A nagymamája dugdosta egy könyvben a lányom összegyűjtött pénzét. Én már csak akkor szereztem róla tudomást, amikor elvégezték a műtétet” – árulta el Ditti, aki végül megbékélt az operációval, hiszen lánya a depresszióig stresszelte magát mellei miatt.

“Vivinek nagyon pici volt a melle – magyarázta. – Annyira, hogy a lányom még előttem is takargatta magát. A nagymamája a fellépéseihez éjszakákon át varrta az olyan felsőket, amiben legalább nyolcvanasnak tűnnek a mellei. Vivi annyira csúnyának érezte magát, hogy végül pánikbeteg és depressziós lett. Mivel én mindig is kislányomként gondoltam rá, az édesanyámnak sikerült velem megértetnie, hogy fogadjam el a lányom döntését, és ne hadakozzam tovább ellene” – mesélte a napilapnak a villalakó édesanyja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik