Nagyvilág

Hollandia szigorít: lerövidítenék a menekültek tartózkodási engedélyét

AFP
Marjolein Faber
AFP
Marjolein Faber

Ötről két évre csökkentené a háború elől menekülők tartózkodási engedélyét az országban a holland kormány – erről beszélt Marjolein Faber holland migrációügyi miniszter a De Telegraaf című napilapnak adott interjújában.

A távirati iroda összefoglalója szerint a Dick Schoof vezetésével június óta hivatalban lévő új kormány már a koalíciós megállapodásában jelezte, hogy megszüntetné a menedékkérők határozatlan idejű tartózkodási engedélyét. Jelenleg azok, akik menedékkérelmet nyújtanak be Hollandiában, automatikusan ötéves tartózkodási engedélyt kapnak, amit később határozatlan időtartamra is meghosszabbíthatnak az illetékes hatóságok.

„Meg kell szüntetni a határozatlan idejű engedélyek rendszerét. Az ideiglenes tartózkodási engedély most öt évre szól, de ha rajtam múlik, csak két év lesz” – jelentette ki Marjolein Faber. Hozzátette: a kormány azt is tervezi, hogy a családegyesítési engedélyt csak azok a menekültek kaphassák meg, akik már legalább két éve Hollandiában élnek, rendelkeznek állandó szálláshellyel és elengedő jövedelemmel.

Faber elmondta továbbá, hogy minisztériuma a menekültügyi válsághelyzet kihirdetésének tervein is dolgozik, ami lehetővé tenné a kormány számára, hogy „megkerülje” a parlamentet, amikor új jogszabályokat hoz a menekültügyi politika terén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik