Újabb fontos vezetőjét végezte ki a Hezbollahnak az izraeli hadsereg egy légicsapásban, amelyet a libanoni Bejrút egyik sűrűn lakott negyedére mért. Az izraeli hadsereg a közleményében úgy fogalmazott, hogy „megsemmisítette Ibrahim Mohamed Kubaiszit, a Hezbollah terrorszervezet rakéta és hajtóműhálózatának parancsnokát”.
A hadsereg szerint Kubaiszi több rakétaszázadot, köztük egy precíziós irányításút vezetett. A találat a Hezbollah rakétaegységeinek más parancsnokaival együtt érte a főváros déli részén. A hatóságok a támadással összefüggésben hat halottról számoltak be. A hadsereg szerint „Kubaiszi fontos ismeretekkel rendelkezett a rakéták terén, és szoros kapcsolatban állt a Hezbollah magas beosztású katonai vezetőivel”.
A parancsnok még az 1980-as években csatlakozott a Hezbollahhoz, és számos katonai pozíciót töltött be, köztük a Badr egység parancsnokságát, amely a Hezbollah három hadműveleti zónájának egyike Libanon déli részén.
Izrael az utóbbi napokban kezdte hangoztatni, hogy a Hezbollah libanoni lakóházakban és falvakban rejtegeti a fegyvereit, ám a libanoni csoport, amely az ország egyik legitim parlamenti pártja is egyben, következetesen tagadja ezt. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy meg nem nevezett helyen található katonai bázison a Reuters szerint azt mondta:
Akinek rakéta van a nappalijában és hajtómű a garázsában, annak nincs otthona.
Izrael a Hamászról is azt állítja, hogy polgári infrastruktúrát – például kórházaikat, iskolákat – használ katonai célokra, és ennek ürügyén a közel egy éve tartó háború során számos iskolát és kórházat lerombolt a Gázai övezetben, közöttük olyanokat is, amelyek a háború miatt otthonaikból kitelepített palesztin civileknek szolgált menedékül. A Hamász ezeket a vádakat szintén következetesen tagadja.
A Hezbollah közölte, hogy kedden mintegy 50 rakétát lőtt ki többek között az észak-izraeli Dado katonai támaszpontra. Az izraeli hadsereg közölte, hogy kora este megszólaltak a szirénák az északi Szafed városban, ahol a Dado található, és a közeli területeken. Azt nem közölték, hogy a támaszpontot találat érte-e.
Már legalább 558 halálos áldozata van az izraeli légicsapásoknak hétfő óta Libanonban – közölte a libanoni egészségügyi minisztérium. A halálos áldozatok között 50 gyermek és 94 nő van, a sebesültek száma eléri az 1835-öt.
Herci Halevi izraeli vezérkari főnök kedden ezzel együtt a Hezbollahhal szembeni fegyveres támadások felgyorsítását ígérte, mondván nem szabad szünetet tartani. A vezérkari főnök úgy fogalmazott:
A helyzet folyamatos, intenzív fellépést igényel minden téren.
Mindamellett úgy tűnik, kedden eljött a pillanat, amikor az Európai Unió külügyi főképviselője, Josep Borrell és a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov szinte szóról-szóra ugyanazt mondja egy ügyben. Borrell úgy fogalmazott:
A katasztrófa folytatódik, a libanoni eszkaláció rendkívül veszélyes és aggasztó. Azt mondhatnám, hogy totális háborúban vagyunk.
A külügyi főképviselő a növekvő áldozatok számára utalva hozzátette: ha ez nem háborús helyzet, akkor nem tudja, mi másnak lehetne nevezni. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő azt mondta:
Olyan ez az esemény, amely potenciálisan rendkívül veszélyes, már ami a konfliktus kiterjesztését, a térség teljes destabilizációját illeti. Ez természetesen rendkívüli aggodalomra ad okot számunkra.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, az osztrák Volker Türk kedden, szóvivőjén keresztül üzente meg:
Az alkalmazott hadviselési módszerek és eszközök nagyon komoly aggályokat vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy ez megfelel-e a nemzetközi humanitárius jognak.
Az emberi jogi főbiztos már a múlt héten, a kedden és szerdán végrehajtott csipogós és rádiós robbantásos támadás kapcsán kifejezte súlyos aggodalmait, és független vizsgálatot követelt az eset kapcsán. Volker szóvivője kedden arra a felvetésre, hogy Izrael a csapások előtt telefonüzenetekben figyelmeztette az embereket a készülő támadásra, úgy reagált: „Attól, hogy figyelmeztetést küldtek, és megüzenték a civileknek, hogy meneküljenek, még nincs rendben, hogy aztán csapást mérnek ezekre a területekre, pontosan tudva, hogy a civilekre gyakorolt hatás óriási lesz”.
Izrael hétfőn kezdett nagyobb léptékű légicsapásokba a szomszédos Libanon déli részén. Hétfőn késő délután már volt olyan hivatalos libanoni megszólaló, aki azt mondta, rekordszintet ért el a halálozások száma: ennyi erőszakos halálra egy nap alatt legutóbb 1975 és 1990 között volt példa az országban, a véres, libanoni polgárháború idején.