Kultúra

Bővítve és felújítva adták ki újra a magyar rock egyik legfontosabb koncertfelvételét

Minden eddiginél jobb minőségben hallhatjuk az 1979-es, ifiparkos anyagot.

Dupla vinyl lemezen jelentették meg a magyar rock történetének egyik legismertebb koncertfelvételét: a Piramis 1979-es, ifiparkos anyagát eredetileg A nagy buli címmel, 45 évvel ezelőtt adták ki, a csaknem teljes felvétel most felújított változatban érhető el a Moiras Records gondozásában – írja az MTI.

A Piramis 1979. IX. 23. BIP című lemeze az 1979-es megjelenéshez képest hét dallal egészült ki, rákerült a két korongra az Égni kell annak, aki gyújtani akar; a Túl nagyra nőttél; A fénylő piramisok árnyékában; A dal; a Gyere közelebb; a Másnap olyan hatalmas lett a világ; valamint (töredékesen) a Kóbor angyal is.

A Piramis a hetvenes évek második felében a legnépszerűbb hazai hard rock zenekar volt, amelyhez olyan slágerek fűződtek, mint A becsület, a Szabadnak születtem, az Őszintén akarok élni vagy az Ajándék. Az együttesben Révész Sándor énekes, Závodi János gitáros, Som Lajos basszusgitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos szerepelt.

A felvétel születésének éve volt a Piramis-láz csúcsa – a koncertek közül az egyik legemlékezetesebb szeptemberben volt, a Budai Ifjúsági Parkban. Ezt a Hanglemezgyártó Vállalat megjelentette nagylemezen, de az óriási sikert aratott koncertlemezen csak az elhangzott dalok fele volt rajta. A csaknem teljes anyag Som alternatív hangfelvételének köszönhetően maradt meg, és

most először lesz hallható vágatlanul,

technikailag korszerűsített, feljavított minőségben, dupla vinyl LP formátumra optimalizálva.

A Piramist alkotó öt zenész egyszerű városi fickó volt, hasonlítottunk rajongóinkhoz, talán ez is benne volt abban, hogy sokan példaképként tekintettek ránk. Horváth Attila dalszövegei nagyszerűen kifejezték az akkori fiatalok, a csöves generáció életérzését

– mondta Révész Sándor nemrég az MTI-nek.

A Piramis klasszikus felállása Révész Sándor 1981-es kilépésével szűnt meg, az énekes szólóban is sikeres lett. A csapat 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, majd 2009-től újra rendszeresen fellép; az eredeti tagok közül napjainkra Závodi és Köves maradt. Som Lajos 2017-ben, Gallai Péter pedig 2019-ben hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik