Belföld

Több mint 17 millió forintot dobtak össze Iványi Gábor egyházának a pénteki tüntetésen

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

17.557.370 forintot dobtak be az adományperselyekbe a demonstrálók a Blaha Lujza téren a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményeinek megmaradásáért

közölt e hétfőn az Oltalom Karitatív Egyesület a közösségi médiában.

A szolidaritási tüntetést múlt pénteken tartották meg a közel 600 diák mellett, akiket néhány nappal a tanévkezdés előtt elmozdítottak iskoláikból, miután bezáratták az Iványi Gábor lelkész által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) több iskoláját.

A tanévkezdésre időzített iskolabezárást többen az Iványi Gábor egyháza elleni folytatott kormányzati hadjárat legutóbbi drámai epizódjaként értékelték. Az iskolabezárásokkal párhuzamosan az egyház budapesti, központi telephelyén a gázszolgáltatás kikapcsolását is kilátásba helyezték.

Augusztus végén – mint ismert –  Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-n keresztül közölte, hogy a MET „nem képes biztosítani” a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium törvényben előírt működési feltételeit. A közlemény szerint a hivatal, a közműszolgáltatók és a NAV jelzései alapján, arra jutott eljárásában, hogy a fenntartó, a felhalmozott közüzemi tartozásaival, veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését, ezért a két intézményt törölték az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásából.

Iványi Gábor lelkész köréhez tartozik az Oltalom Karitatív Egyesület, amely jelentős részt vállal a hajléktalan-ellátásban is, a pénteki rendezvényen értük is felszólalnak.

Iványi és Orbán Viktor miniszterelnök évtizedek óta tartó ellenségeskedésének hátteréhez tartozik, hogy a politikus esketőpapja és első gyermekének keresztelőpapja is a vezető lelkész volt. A két férfi közötti bizalom megrendülését jelezte, hogy az Orbán-kormány 2010-es hatalomra lépése után elfogadott egyházi törvény alapján a MET egyházi státuszát megvonták, ami egyúttal jelentős forrásmegvonást jelentett.

Iványi Gábor korábban egyháza helyzete miatt levélben fordult az Európai Bizottság alelnökéhez, Vera Jourovához, de írt Orbán Viktornak és Novák Katalinnak is. Előzőleg egyértelművé tette, a jelenlegi kormány alkotmánysértő módon vette el egyházi státuszukat (amit az Alkotmánybíróság határozata ellenére sem orvosolt) és ezzel adósságcsapdába kergette őket, több mint tíz éve küzdenek jogaikért, hiába.

A pénteki tüntetésről szóló képes beszámolónkat itt lehet megtekinteni:

Kapcsolódó
Utcára tett közel 600 diák és Iványi Gábor mellett álltak ki sokan a Blaha Lujza téren
Emberek az emberekért címmel hirdettek szolidaritási akciót a Blaha Lujza téren

Ajánlott videó

Olvasói sztorik