Nagyvilág

Zelenszkij sürgeti Bident, hogy hagyjon nyomot a történelemben, és engedje lecsapni Ukrajnát orosz földön

Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images
Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images

A jövő héten Washingtonba utazik Volodomir Zelenszkij urkán elnök, ahol többek között találkozik Joe Biden jelenlegi elnökkel, az ő alelnökével és a Demokrata Párt elnökjelöltjével, Kamala Harrisszel, és beszédet mond majd az ENSZ-ben is.

Zelenszkij, állítása szerint egy győzelmi tervet fog előterjeszteni Washingtonban, amiről részteleiben egyelőre keveset tudni, a Guardian viszont úgy értesült, hogy a terv egyik kulcspontja, hogy a nyugati szövetségesektől kapott, részben amerikai nagy hatótávolságú fegyverekkel mérjenek csapást Oroszország területére. Erre azonban sem az Egyesült Államok, sem az Egyesült Királyság nem adott engedélyt Ukrajnának. Bár Keir Starmer brit miniszterelnök némileg hajlana a dologra, neki sem sikerült meggyőznie Bident, amikor múlt héten négyszemközt tárgyaltak.

Arra a kérdésre, hogy miként lehetne mégis meggyőzni az amerikai elnököt egy ilyen súlyú ügyben, Zelenszkij sajtótájékoztatón azt mondta, érti, hogy egy nyugati fegyverekkel megtámogatott, Oroszország elleni támadással az eszkalációt kockáztatják, amitől joggal tartanak az amerikaiak is, de szerinte Biden beírhatná a nevét a történelemkönyvekbe, ha rábólintana a tervre.

Míg Biden az elnök, fontos döntéseket hozhat Ukrajna megerősítése és függetlensége védelme érdekében. Úgy gondolom, ez mégiscsak egy történelmi küldetés

– fogalmazott az ukrán elnök.

Zelenszkij kitért az ukránok közelmúltbeli kurszki hadműveletére is, amikor az ukrán hadsereg egységei behatoltak Oroszország területére, arra késztetve ezzel az ellenséget, hogy átcsoportosítsanak 42 ezer katonát a frontvonalak más részeiről. Nagy sikernek nevezte mindezt az ukrán elnök, ami akár később a béketárgyalásoknál is fontos tényező lehet.

A Guardian említi azt is, hogy Zelenszkij a demokraták után a republikánus elnökjelöltet, Donald Trumpot is felkeresné majd amerikai tartózkodása idején, bár konkrétumok ez ügyben egyelőre nem ismertek. Trump a múltban többször is úgy fogalmazott, hogy megválasztása esetén azonnal lezárná a háborút, nemrégiben alelnökjelöltje, J.D. Vance pedig megerősítette, hogy a republikánus kormányzás egy inkább Moszkvának kedvező lezárást tudna elképzelni, aminek részeként például megtiltanák Ukrajnának, hogy belépjen a NATO-ba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik