Sport

Brutális kiütés a veszprémi kézisek BL-mérkőzésén

Katona Tibor / MTI
Agustín Casado és Luka Karabatic csatája
Katona Tibor / MTI
Agustín Casado és Luka Karabatic csatája
A Veszprém házigazdaként 41-28-ra nyert csütörtökön a Paris Saint-Germain ellen a férfi Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

A PSG az ötödik percben vezetett először és utoljára (2-3), utána a Veszprém – jó védekezésének, illetve Rodrigo Corrales védéseinek köszönhetően – minden francia gólra kettővel vagy hárommal válaszolt, így a 18. percben már 13-7 volt az állás.

Ezt a különbséget nem tudták megőrizni a bakonyiak, mert Xavi Pascual vezetőedző a 24. percben 15-10-nél időt kért, ezzel inkább a vendégeknek kedvezett, akik rendezték soraikat, és az élvezetes, lendületes meccs folytatásában csökkentették hátrányukat (17-14). A hazaiak remek védekezését mutatja, hogy az első harminc percben kilenccel több kapura lövésük volt, mint ellenfelüknek.

A második félidő elején ismét volt egy ragyogó, sőt nagyon ritkán látható sorozata a magyar bajnoki címvédőnek, amely a 36. percben még csak 22-20-as előnyben volt, a meccs háromnegyedénél viszont már 34-22 volt az állás.

A PSG szinte teljesen szétesett, a házigazda pedig ezt úgy használta ki, hogy majdnem minden támadását góllal fejezte be.

A párizsiak legsúlyosabb veresége a BL-ben a 2005-ös 44-28 volt a német THW Kiel ellen, a Veszprém újabb 4-0-s sorozata után ez is veszélybe került, ám végül nem dőlt meg (41-28).

Mikita Vajlupov nyolc, Nedim Remili hét, Hugo Descat és Szergej Koszorotov öt-öt góllal, Rodrigo Corrales 11 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Ferran Solé és Kamil Syprzak öt-öt alkalommal talált be, Andreas Palickának kilenc, Jannick Greennek három védése volt.

Gratulálok a szurkolóknak, nagyszerű érzés ebben az arénában játszani, amikor a csapat ilyen jól teljesít. Akkor is szükségünk lesz rájuk, amikor nem megy majd ennyire jól. Mindenki megmutatta, hogy mennyire akar küzdeni ezért a klubért

– nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón Xavi Pascual.

Hozzátette, hihetetlen mérkőzést játszottak, igaz, csak három góllal vezettek a szünetben, de nagyszerű kézilabdát produkáltak. Mindenki elvégezte a rá kiszabott feladatot, Luc Steinst is sikerült kontroll alatt tartaniuk.

Kézilabda, Bajnokok Ligája, A csoport, 2. forduló

Veszprém HC – Paris Saint-Germain (francia) 41-28 (18-15)

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik