Szórakozás

Ázsia Expressz: L.L. Junior feltalálta magát, és munkára fogta a helyi gyerekeket

Hamar rávette őket, hogy segítsenek neki.

Hétfőn elindult az Ázsia Expressz harmadik hete, amikor csatlakozott a versenyzőkhöz L.L. Junior és Dárdai Blanka. Az újoncok viszonylag hamar felvették a tempót a többiekkel, pedig Krausz Gáborék még hátráltatták is őket azzal, hogy nekik adták a legnehezebb feladatot. A rapper emiatt segítséget keresett magának.

Hozok ilyen kis gyerekeket magamnak most, hogy csinálják helyettem

mondta barátnőjének L.L. Junior.

Egy csapat gyereket sikerült is összeszednie, akik hordták vele a pálmaleveleket, és később a tutajépítésben is részt vettek. Béres Anették meg is próbálták magukhoz csábítani őket, de a gyereksereg nekik nem segített.

Laci mindig megcsináltatja egyébként a dolgokat mással. Ez egy nagyon szép pillanat volt, mikor csapatostul jöttek, mint egy család

– értékelte utóbb a látottakat Dárdai.

Till Attila később azt mondta csapattársának, hogy L.L. Junior a már kiesett Zámbó Krisztiánra emlékezteti őt.

Ugyanolyan alkat, mint a Krisztián, csak ő viccelődik, de nem bírja szerintem, nincs szuflája Juniornak

fogalmazott a műsorvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik