Nagyvilág

VSquare: Magyarország csak közvetítette Kína 500 millió eurós hitelét Orbán balkáni barátainak

Koszticsák Szilárd / MTI
Hszi Csin-ping kínai elnök távozik Budapestrõl a Liszt Ferenc nemzetközi repülõtéren 2024. május 10-én. Mellette felesége, Peng Li-jüan.
Koszticsák Szilárd / MTI
Hszi Csin-ping kínai elnök távozik Budapestrõl a Liszt Ferenc nemzetközi repülõtéren 2024. május 10-én. Mellette felesége, Peng Li-jüan.

Magyarország idén júliusban 500 millió eurós kölcsönt jelentett be Észak-Macedónia számára. A balkáni országot ismét a nacionalista VMRO-DPMNE párt vezeti, amely Orbán Viktor közeli szövetségesének számít.

A VSquare szerint az ügylet összefügghet azzal az egymilliárd eurós hitellel, amelyet az Orbán-kormány vett fel Kínától 2024 elején. A lapnak több diplomáciai forrás is azt mondta, hogy Magyarország a kínai hitelt használja fel Észak-Macedónia támogatására – lényegében Kína közvetítőjeként.

A lap egy észak-macedón szakértőre hivatkozva azt írja, hogy Hristijan Mickoski, a VMRO-DPMNE vezetője megválasztása napján jelezte, hogy stratégiai projektekre használható, egymilliárd eurós kölcsönt vesz fel, ám azonnal cáfolta, hogy a pénz Oroszországból vagy Kínából származna. Mickoski azt állította, hogy egy európai ország adná a kölcsönt. A forrás szerint elterjedtek olyan hírek, hogy a bejelentés ellenére a pénz valójában mégis kínai eredetű lesz, de Szerbián vagy Magyarországon keresztül érkezne. Később Mickoski 500 millió euróra csökkentette a várható keretet.

A VSquare szerint az érintett országban értetlenül fogadták Magyarország szerepvállalását, különösen, mivel az Orbán-kormánynak saját pénzügyi problémáival is meg kell küzdenie.

A történetet az teszi még érdekesebbé, hogy egyes információk szerint Magyarország eredetileg jóval nagyobb hitelt remélt Hszi Csin-ping budapesti látogatása alkalmával az ország befagyott uniós forrásainak helyettesítésére – írta a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik