Belföld

Alkut kötött a főügyészséggel az építési vállalkozó, aki milliárdos számlagyárat működtetett a társaival

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azzal a négy férfival szemben, akik valótlan számlák kiállításával és felhasználásával 1,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A főügyészség közleménye szerint az ügy elsőrendű vádlottja – egy építőipari vállalkozó – a munkákat részben saját gépeivel és alkalmazottaival, részben pedig ismeretlen emberekkel és gépekkel, “feketén végezte”. Ezzel jelentős összegű adóköteles bevétele keletkezett.

Befizetési kötelezettsége csökkentése érdekében abban állapodott meg a vádlott-társaival, hogy a könyvelésébe ezen emberekhez köthető cégek által el nem végzett munkákról kiállított, valótlan tartalmú számlákat állít be, és számol el bevallásaiban.

Az építési vállalkozó 2015 és 2022 között a fiktív számlákkal csaknem 1,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A közlemény szerint a főügyészség még a nyomozás során egyezséget kötött a nyugdíjas korú vállalkozóval, aki terhelő vallomást tett társaira, és megfizette a költségvetésnek okozott vagyoni hátrányt, továbbá vállalta 87 millió forint pénzbüntetés megfizetését is, ezért a főügyészség vele szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

A számlagyárat működtető másik három férfival szemben a főügyészség végrehajtandó börtönbüntetés, valamint több millió forint pénzbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy őket a bíróság évekre tiltsa el gazdasági társaság vezetésétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik