Szórakozás

Sörözőbe költözik a Heti Hetes

A kényszerpihenő ideje alatt is lesz Heti Hetes, mely decemberben egy pubból fog jelentkezni.

A gazdasági válság alaposan megtizedelte az RTL Klub műsorait is. Legutóbb a Heti Hetest érte utol a végzet, mely produkció decembertől márciusig kényszerpihenőn lesz. Azonban ez idő alatt sem maradnak a rajongók kedvenceik nélkül, hiszen a produkció decemberben egy pubból fog jelentkezni – írja a Bors. Ha a két decemberi előadás elég nézőt vonz, januárban és februárban két-két előadással toldják meg a repertoárt.

„Nyilván más hangulat lesz egy pubban, mint a steril stúdióban. Ennek a helyszínnek hallatlan előnye, hogy szűk körben zajlik, nem készül róla felvétel, intimebb lesz és talán bátrabb is. Itt nincs a képernyő alján karika, ehhez nem lesz semmi köze a médiahatóságnak. A szereplők egyértelműbben nyilatkozhatnak bizonyos témákban. Az is előnye, hogy egyszeri és megismételhetetlen élmény lesz mindannyiunk számára, hiszen nem készül róla felvétel” – nyilatkozta a napilapnak a műsor producere, Ónodi György.

A műsor „öregrókája”, Farkasházy Tivadar reménykedik, hogy a dolog jól fog elsülni, és márciustól újra képernyőn lesznek.

„Izgatottan várjuk ezt a kirándulást, és természetesen drukkolunk azért, hogy márciustól újra kapjunk lehetőséget az RTL Klubon” – nyilatkozta a napilapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik