Én mondtam és tartom is, hogy vannak nálam érdekesebb emberek
– magyarázza szerény értetlenkedéssel Bogdán Róbert, miközben nepáli serpák gyűrűjében szolgál fel 2049 méteren egy tál rókagombát zsemlegombóccal. Az ausztriai Schneebergen található Fischerhütte magyar szakácsáról már az elején kiderül, hogy rendkívül szerényen, alázatosan dolgozik, és nem is igazán érti, miért tűnhet érdekesnek egy kívülálló számára, hogy valaki évi tíz hónapot tölt messze a családjától több mint kétezer méter felett egy hüttében, ahol néha férfiak rúdtáncolnak az ebédlőben, és az időjárás határozza meg a beosztását.
A magyar szakácsra egy kissé viszontagságos túra során figyeltem fel, amikor egy napfényes kánikulával induló felmenetelt a hegygerincen olyan vihar koronázott meg, hogy a 2049 méteren található hüttét csak akkor látta meg az ember, amikor belebotlott a bejáratába. Odabent először egy hatujjú nepáli serpa jelentette a meglepetést, majd az, hogy a magyar beszédre magyar választ kaptunk. Nyilván érdekelt, hogy mi hoz ide egy viszonylag izolált, térerőmentes helyre egy magyar szakácsot, Róbert pedig megígérte: ha újra megmászom a hegyet, szívesen mesél az életéről.
Újra megmásztam. Igaz, a fejemben létező prekoncepciók a teljesen elszigetelt hütte vadregényes romantikájáról némileg csorbulni látszottak, amikor láthatóan őszinte csodálattal néztek rám és fotós kollégámra amiatt, hogy önerőből, a saját lábainkon gyalogoltunk fel a kétezres hegygerincre. Van vonat is – mondták némi értetlenkedéssel. A térerő hiánya is csalóka: ugyan a szakácsot először csak a ház vonalas telefonján tudtam elérni, a hüttében van wifi, ezen keresztül tudják az ott dolgozók tartani a kapcsolatot a szeretteikkel.
Budapestről bő három és fél óra alatt elérhető a Schneeberg hegyvonulata, az Alpok keleti csücske. Népszerűségét a magyarok számára egyrészt a közelsége okozza, másrészt az, hogy mindenki megtalálhatja itt a maga kihívását: túra-, hegymászó- és via ferrata útvonalak is átszelik, de a kevésbé elkötelezett kalandorokat bizonyos magasságig felviszi a felvonó, sőt, a sajátos fekete-narancssárga külsejéről ismert Salamander-Zug majdnem 1800 méteres magasságig szállítja az utasokat, ahonnan rövid séta a csúcs. A vendéglátás is kiépült: az általunk meglátogatott, legnépszerűbbnek számító Fischerhüttén kívül több ház is várja a vendégeket.
Az impozáns gerincen álló épület több évszázados múltra tekint vissza, 1885-ben építették menedékházként, az 1980-as években kötötték be a telefont és az áramot, 2010-től pedig komoly munkálatokat követően a vizet is bevezették, amelyet szivattyúkkal juttatnak fel a hegy lábánál elhelyezkedő Puchbergből. Róberttől megtudtuk, hogy az ellátmányt sem serpák hozzák, hanem vonattal szállítják fel, az állomástól pedig egy kis zöld traktor segítségével érkezik a házba.
Ő maga ugyancsak ezzel a járgánnyal érkezett a házba, az idei az ötödik szezonja a Schneebergen.
Mikor megláttam, hogy a főnök traktorral akar felvinni, úgy voltam vele: úristen, hova jöttem. De azóta itt vagyok, úgyhogy megtetszett.
Róbert azelőtt nem traktorral járt dolgozni, sőt, a hegyekhez sem volt túl sok köze. A Somogy megyei, kicsivel több mint ötszáz lelket számláló Somogyfajszon élt, és miután kitanulta a szakácsmesterséget, egy menzán helyezkedett el. Két oka volt, hogy váltani akart: egyrészt sokkal több pénzt szeretett volna keresni a családja számára, másrészt édesanyja elvesztése is arra ösztönözte, hogy lépjen.
„Amíg ő élt, nem akartam otthon hagyni. Miután meghalt, utána döntöttem úgy, hogy nekem otthon elég volt a munkából” – magyarázza. A céget, amely magyar munkaerőt közvetít külföldre, Facebookon találta, első körben Svájcot, Németországot és Ausztriát jelölte meg célországként. Bár képzett szakács volt, a mosogatói posztot jelölte be – úgy érezte, hogy komolyabb nyelvtudás nélkül más szerepben nem rúghat labdába. A közvetítő azonban bátorította, mert „milliókat kereshetnék szakácsként”, így végül nem mosogatónak, hanem szakácsnak jelentkezett. Ahogy meséli, túl sok mozgástere nem volt abban, hova menjen dolgozni, első körben egy osztrák síparadicsomban kapott munkát, ahol azonban kevesebb mint három hónapot töltött. „Úgy éreztem, hogy nem vagyok odavaló, nem az én világom.”
