Nagyvilág

Elhunyt Alberto Fujimori

Jaime RAZURI / AFP
Jaime RAZURI / AFP

Elhunyt Limában hosszú betegség után, 86 éves korában Alberto Fujimori korábbi perui államfő – jelentette be szerdán lánya, Keiko Fujimori.

Alberto Fujimori 1990 és 2000 között töltötte be az államfői tisztséget. A japán bevándorlók gyermekeként született Fujimori matematikaprofesszor, majd a limai Mezőgazdasági Egyetem rektora lett, és politikai kívülállóként nyerte meg a perui választásokat 1990-ben Mario Vargas Llosa íróval szemben.

Elnöksége idején sikerült stabilizálnia a perui gazdaságot, a hatóságok pedig könyörtelenül léptek fel a Fényes Ösvény nevű szélsőbaloldali, maoista terrorszervezettel szemben. Az elnököt, röviddel a 2000-ben megrendezett választások után – amelyet szintén megnyert –, korrupcióval vádolták meg, ami miatt Japánba menekült. Chilében fogták el öt évvel később, ahonnan kiadták Perunak, és a bíróság 25 év börtönre ítélte korrupció, és annak a halálbrigádnak a bűntettei miatt, amely baloldaliakkal vagy annak bélyegzett emberekkel végzett elnökségének első éveiben. A perui alkotmánybíróság decemberben rendelte el szabadon bocsátását meggyengült egészségi állapotára való tekintettel. Lánya, aki 2011-ben, 2016-ban és 2021-ben is sikertelenül indult az elnökségért, szerdai közleményében azt írta, hogy apja a rákkal vívott hosszú küzdelem után hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik