Sokszor milliós nagyságrendű fizetésért dolgoznak a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kormányközeli intézmény egyes egységeinek vezetői, miközben belső beszámolók alapján kétséges az elvégzett munka tudományos színvonala – derült ki a Direkt36 tényfeltáró központ Telexen megjelent cikkéből.
A Direkt36 birtokába jutott, 2023-as dokumentumok szerint például az MCC Szólásszabadság Műhely nevű szervezeti egységének éves bérköltsége – adókkal és járulékokkal együtt – 12 millió forint volt, miközben a szervezet egyetlen főt foglalkoztatott, heti 20 órában, műhelyvezetői munkakörben. A műhely vezetője Koltay András, aki nemcsak MCC-s munkájával kötődik a kormányzathoz, 2021 óta ő a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács elnöke. Koltaynak emellett még két másik egyetemen és egy alapítványban is van pozíciója, amelyekért összességében legalább havi bruttó egymillió forintos fizetésben részesül.
Nem Koltayé ez egyetlen műhely, ahol jelentős összegek folynak el fizetésekre. Az MCC Story Labben a dokumentumok alapján az egész éves, 48 millió forintos bérköltséget egy emberre, a vezetőre fordították. Az MCC Story Lab vezetője Köbli Norbert, aki a jelenlegi filmtámogatási rendszer egyik legfoglalkoztatottabb forgatókönyvírója, az elmúlt néhány évből olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint A játszma, az Apró mesék, az Örök tél, a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm, a Katinka vagy a Blokád, amely Magyarország 2022-es Oscar-nevezése volt.
Köblit sem csak a tanítás köti az MCC-hez. Egy hónappal azután, hogy az intézményt fenntartó alapítvány 2023 júniusában 98,41 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Libri-Bookline-csoportban, Köbli bekerült a cég igazgatóságába is, ahol munkájáért abban az évben havi 350 ezer forintot kapott.
A Direkt36 megkereste a szakkollégiumot és a műhelyvezetőket a kimagasló fizetésekről és a műhelyekben zajló oktatási munkáról érdeklődve. Az MCC sajtóosztálya megjegyezte, hogy a pénzügyi adatokban van pontatlanság, de azt nem árulták el, hogy ez alatt mit értenek. Válaszukban még azt hangsúlyozták, hogy a kérdésekben szereplő munkatársaik „hazai és nemzetközi szinten jegyzett szakemberek, akik egytől egyig szakmájuk legjobbjai közé tartoznak és az MCC meghatározó oktatói”.