Nagyvilág

Lopott házi kedvenceket esznek a bevándorlók Trump szerint, Taylor Swift pedig elmondta, kire fog szavazni

SAUL LOEB / AFP
A demokrata elnökjelölt Kamala Harris (j) és a republikánus jelölt Donald Trump vitázik 2024. szeptember 10-én.
SAUL LOEB / AFP
A demokrata elnökjelölt Kamala Harris (j) és a republikánus jelölt Donald Trump vitázik 2024. szeptember 10-én.
Ismét vitáztak az amerikai elnökjelöltek, de Donald Trump ezúttal Kamala Harrisszel mérte össze az erejét.

Borzalmasan sikerült az este Donald Trump számára – így jellemezte az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitáját a CNN műsorvezetője, Chris Wallace, aki szerint a volt elnök „öregnek látszott”.  Trump ezzel szemben azt nyilatkozta a sajtószobában, hogy ez volt élete legjobb vitája és hogy ellenfele, Kamala Harris biztosan akar majd még egyet, mert kikapott.

Mint ismert, Trump nyár elején egyszer már vitázott a demokraták elnökjelöltjével, de az akkor még Joe Biden elnök volt, aki a katasztrofális teljesítménye után végül visszalépett a jelöltségtől, maga helyett pedig alelnökét, Harrist ajánlotta, aki később a hivatalos jelöltállító gyűlésen is bizalmat kapott, alelnökjelöltjével, Tim Walzcal együtt.

Az amerikai lapok gyorselemzései egészen másképp értelmezik az estét, mint ahogy Trump tette. Miközben az első vita alkalmával a New York Times és a CNN is arról írt, hogy Trump felülemelkedett Bidenen, most egyöntetűen arról számoltak be, hogy Harris sikeresen csalta lépre a republikánus elnökjelöltet.

Harris többek között kritizálta azt, ahogy Trump a koronavírus-járványt kezelte, felemlegette a volt elnök büntetőpereit, és hogy más országok vezetői szerint szégyen az, ahogy Trump viselkedik. Az alelnök a lengyel származású amerikaiaknak üzenve azt is állította, hogy ha Donald Trump lesz a következő elnök, hagyni fogja Vlagyimir Putyin lerohanja Lengyelországot.

Az USA egykori vezetője bekapta a csalit, fogalmaz a New York Times, és a kritikákra személyeskedéssel és téves információkkal válaszolt.

Trump például azt állította valótlanul, hogy Ohio államban a bevándorlók elrabolják az ott élők kisállatait – kutyákat, macskákat – és azt megeszik, és megismételte azt a hazugságot is, hogy vannak olyan amerikai államok, ahol létezik a „szülés utáni abortusz” intézménye.

Attól ugyan tartózkodott, hogy megjegyzéseket tegyen a fekete és indiai szülőkkel rendelkező Harris származására, ahogy azt a kampány során tette, attól viszont nem, hogy marxistának nevezze.

Trump arról is beszélt, hogy milyen közeli kapcsolatot ápol Orbán Viktorral, egyúttal a magyar miniszterelnökre „az egyik leginkább tisztelt férfiként” hivatkozott, valamint okosnak és erősnek nevezte.

Az élő közvetítés közben a vitának helyet adó ABC munkatársai folyamatos tényellenőrzést végeztek, és ebből Trump jött ki rosszabbul, de azért Harris is időnként túlzásokba esett az ő és Biden munkáját tekintve, például hogy 1 billió dollárt fordítottak volna a környezetvédelemre, és az sem igaz, amit Harris arról mondott, hogy Trump alatt volt a legmagasabb munkanélküliség az 1929-ben kirobbant gazdasági világválság óta.

A CNN által a vita után készített gyors felmérés szerint a regisztrált szavazók 63 százaléka Harrist mondta ki a vita győztesének, Trump csak 37 százalékot kapott. Elvileg mindkét jelölt kampánycsapata igent mondott egy második vitára, ám kérdés, hogy ez valóban megvalósul-e majd.

Harris mindenesetre kapott egy viszonylag váratlan támogatást a vita után, amikor Taylor Swift énekesnő az Instagramon bejelentette, hogy a demokrata elnökjelöltre fog szavazni a választáson, mert azokért a dolgokért harcolt, amelyekben Swift is hisz. A 284 millió Instagram-követővel rendelkező világsztár hozzátette, hogy szerinte Harris tehetséges politikus, akinek a nyugodt stílusával többre lehet képes az ország, mint egy kaotikus vezetővel (azaz Trumppal). Swift hozzátette ugyanakkor, hogy mindenkinek a saját döntése az, hogy kire szavaz.

Swift a bejegyzést, amelyhez egy macskás képet mellékelt, úgy írta alá, hogy „gyerektelen macskás nő”, amellyel Trump alelnökjelöltjére, J. D. Vance-re utalt, aki korábban ezzel a kifejezéssel gúnyolta ki azokat, a nőket, akiknek nincs gyereke.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Taylor Swift (@taylorswift) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
A női szavazók körében kezd elhúzni Kamala Harris, de Trumpban is sokan bíznak
A 2020-as, amerikai elnökválasztáson 10 millióval több nő szavazott, mint férfi, így az idén is nagy szerepük lehet abban, hogy melyik politikus kerül be a Fehér Házba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik