Nagyvilág

Feladta magát a szektavezér, aki a második Messiásnak nevezte magát, és azt állította, megállított egy földrengést

Ezra Acayan / Getty Images
Ezra Acayan / Getty Images
Több hétnyi bujkálás után szeptember 8-án feladta magát a fülöp-szigeteki hatóságoknak Apollo Quiboloy szektavezér, aki „Isten Kijelölt Fiának” és az „Univerzum Urának” nevezte magát. Quiboloyt többek között emberkereskedelemmel, kizsákmányolással, pénzmosással és gyermekek ellen is elkövetett szexuális bűncselekményekkel vádolják a hazájában és az Egyesült Államokban.

Amikor az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodája (FBI) 2021 novemberébenben letartóztatási parancsot adott ki ellene, Apollo Quiboloy, a fülöp-szigeteki Kingdom of Jesus Christ (Jézus Krisztus Királysága – KOJC) nevű egyház vezetője azt nyilatkozta, hogy

a koronavírus gyorsan terjedő, Omikron nevű változatával Isten az ő megvádolása miatt bünteti Amerikát, és amint ejtik a vádakat, a járvány lassan visszaszorul majd.

Az FBI azonban nem vonta vissza a körözést, a koronavírus-járvány mégis lecsillapodott, és 2024 tavaszán hazájában is elrendelték Quiboloy és négy társa letartóztatását.

Bunker a labirintusban

Miután a szektavezér hívei több, erőszakba torkolló tüntetésen követelték a Quiboloy elleni elfogatóparancs visszavonását, augusztus 24-én több mint kétezer rohamrendőr és katona hatolt be a KOJC 30 hektáros birtokára. Quiboloy azonban megszökött: a hatóságok szerint egy titkos ajtón át menekült, ami a birtok alatt futó, labirintusszerű pincerendszerbe vezetett, ahol egy jól felszerelt bunker várta a szektavezért.

A rohamrendőrök és a katonák két héten át néztek farkasszemet a KOJC több ezer hívével a birtokon, melyen több mint negyven épület áll, többek között az egyház katedrálisa, egy iskola és egy hangár is.

A rendőrség aztán huszonnégy órás ultimátumot adott Quiboloynak: vagy feladja magát, vagy megrohamoznak egy elbarikádozott épületet, amit addig békén hagytak. A szektavezér előbbit választotta. Ügyvédje, Israelito Torreon szerint védence azért döntött így, hogy elkerülje a törvénytelen erőszak elszabadulását.

Apollo Quiboloyt és egyháza négy vezetőjét többek között emberkereskedelemmel, kizsákmányolással, kiskorúak ellen is elkövetett szexuális bűncselekményekkel és pénzmosással vádolják. Quiboloy tagadja a vádakat, meghurcolásának okait pedig Rodrigo Duterte volt populista elnökhöz fűződő jó viszonyában, illetve a Sátán munkájában látja.

Ted ALJIBE / AFP Apollo Quiboloy 2024. szeptember 9-én.

A legkisebb fiú

Apollo Carreon Quiboloy 1950-ben született Davaóban egy kilencgyermekes család legkisebb sarjaként. Szülei a második világháború után a jobb megélhetés reményében költöztek a Fülöp-szigetek dél-nyugati partján fekvő nagyvárosba az ország szegényebb, északi régiójából. Quiboloy apja, José vallásos protestáns volt, az Egyesült Államokból induló, pünkösdi-karizmatikus mozgalom tagja. Családja tagjai az Egyesült Pünkösdi Gyülekezetek Fülöp-szigeteki Egyházának lelkészei és vezetői voltak Davaóban az egyház megalapítását követő években.

Apollo Quiboloy az önéletrajzában azt írja, bár testvérei közül többen is az egyházi pályát választották, ő inkább tengerészeti mérnök vagy pilóta szeretett volna lenni, ám az egyházi oktatás kínálta előnyök (például a tandíjmentesség, az ellátás és étkeztetés, illetve ingyenes utazás a fővárosba, Manilába) miatt mégis a teológiát választotta.

A későbbi egyházalapító azt mondja, tizennégy éves korában, a Fülöp-szigetek déli csücskében fekvő Sarangani hegyei között támadtak először látomásai, melyekben megjelent neki Isten, és a megváltó második eljöveteléről beszélt.

A fiatal prédikátor a fülöp-szigeteki pünkösdista egyházban kezdte karrierjét, de 1979-ben, miután hírbe hozták egy másik lelkésszel, kiközösítették. Miután bocsánatot kért és megbánást tanúsított, 1980-ban visszatérhetett az egyházhoz, új gyülekezetet bíztak rá, ám hamarosan számos panasz érkezett ellene unortodox nézetei miatt. Többek között egyházának többi lelkésze ellen uszított, alulképzetteknek és ostobáknak nevezve őket.

Miután a vádak miatt a pünkösdista egyház vizsgálatot indított ellene, Apollo Quiboloy nem ment el az 1985. szeptember 1-re kitűzött tárgyalására, hanem nagyjából tizenöt követőjével együtt megalapította a Jézus Krisztus Királyságának Egyházát.

A vallási vezető és főpap ekkor már nem kevesebbet állított magáról, minthogy 1973-ban, egy látomásában Isten őt jelölte ki második fiának, vagyis az új messiásnak.

Ted ALJIBE / AFP Apollo Quiboloy támogatói egy manilai parkban 2024. március 4-én.

Média és politika

Quiboloyból népszerű tévélelkész lett, egyháza szépen növekedett és gyarapodott. A KOJC-nek – saját adatai szerint – jelenleg négymillió híve van a Fülöp-szigeteken és további kétmillió külföldön. Az egyház saját médiavállalata 1987-ben két helyi rádióműsorral indult Davaóban, ma már több tucatnyi tévé- és rádiócsatorna tartozik hozzá.

Quiboloy a 2000-es évek elejétől kereste a kapcsolatokat a nagypolitikával. Hírneve akkor kezdett el igazán szárnyalni, amikor 2016-ban szövetségese, Davao korábbi polgármestere, a populista Rodrigo Duterte megnyerte a fülöp-szigeteki elnökválasztást.

Apollo Quiboloy az elnök személyes tanácsadójaként azt állította, hogy 2019 októberében ő fékezte meg a cotabatói földrengéseket, ugyanabban az évben, decemberben viszont szándékosan nem tett semmit a Kammuri tájfun pusztítása ellen, mert túl sokan kritizálták a földrengéssel kapcsolatos kijelentései miatt.

Quiboloy és a Duterte család kapcsolatát jól jellemzi, hogy a volt elnöknek a leköszönése óta saját műsora van az egyház médiabirodalmának egyik tévécsatornájánál, az elmúlt hetekben pedig a Fülöp-szigetek regnáló alelnöke, Sara Duterte, Rodrigo Duterte lánya többször is kritizálta a rendőrséget, mert szerinte indokolatlanul nagy erőket mozgósítottak Quiboloy letartóztatásának érdekében.

Adománygyűjtés és emberkereskedelem

Az ellene felhozott vádak szerint Quiboloy egyháza csalással szerzett amerikai vízumot híveknek, akiknek az Egyesült Államokba érkezve Kaliforniában bejegyzett áljótékonysági szervezetek számára kellett pénzt gyűjteniük. A legtöbbször „rászoruló fülöp-szigeteki gyerekek” számára gyűjtött összegekből az egyházvezető és belső köre élhetett fényűző életet.

Az adománygyűjtőktől az Egyesült Államokba érkezésükkor elvették az útlevelüket, és minden lépésüket kontroll alatt tartották. A legtöbb adományt felhajtókkal álházasságokat köttettek, vagy hamis diákvízumot szereztek nekik, hogy az Egyesült Államokban maradhassanak.

Az FBI szerint Quiboloy és társai nőket, közöttük 12 éves kislányokat csempészett az Egyesült Államokba szexrabszolgának.

Az egyházvezetőt több nő vádolta meg azzal, hogy amikor titkárnői vagy asszisztensi állásra jelentkeztek az egyházhoz, úgynevezett „éjjeli szolgálatot” is el kellett látniuk, ami azt jelentette, hogy ki kellett elégíteniük Quiboloy szexuális vágyait.

Apollo Quiboloy minden vádat tagad, azt mondja, a volt alkalmazottjait lefizették, hogy kitalált történeteket terjesszenek róla.

Quiboloyt és négy társát Manilába szállították, majd a rendőrség quezoni központjának szigorúan őrzött börtönében helyezték el őket. Sajtóértesülések szerint a szektavezér azzal a feltétellel adta fel magát, hogy nem fogják kiadni az Egyesült Államoknak.

Ifj. Ferdinand Marcos, a Fülöp-szigetek elnöke nyilatkozata szerint Manila egyelőre nem kapott hivatalos megkeresést az Egyesült Államoktól Apollo Quiboloy ügyében, de a szektavezérnek mindenképpen azokért a vádakért kell felelnie először, melyeket a Fülöp-szigeteken hoztak fel ellene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik