Sport

Ilyen volt a parasport ünnepe – képeken a párizsi paralimpia

Adam Pretty / Getty Images
Guo a Kínai Népköztársaság csapatából (második jobbra) versenyez a paraúszás férfi 50 méteres gyorsúszás S5-ös döntőjében.

Ilyen volt a parasport ünnepe – képeken a párizsi paralimpia

Először rendezett a francia főváros nyári paralimpiát, amely során másfél hét alatt 549 számban osztottak érmeket 22 különböző sportágban. Magyarország tizenöt éremmel a zárta a játékokat.

Magyarország 13 különböző sportágban, 39 sportoló révén és összesen 68 számban képviseltette magát Párizsban. A küldöttség végül 15 éremmel – öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal – zárt. Négyen, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Ekler Luca és Kiss Péter Pál Tokió után ezúttal is nyert aranyat. A legeredményesebb sportolónk Konkoly Zsófia volt, aki  két arannyal és egy ezüsttel zárt, míg Pap Bianka mindhárom éremből nyert egyet.

Ez a csapat fantasztikus volt. Minden sportoló megtett mindent minden egyes eredményért, ez a legfontosabb

értékelt utólag a magyar szövetség elnöke, Szabó László, aki úgy látja, hogy míg a tokiói az aranycsapat volt, a mostani az aranycsapat, és kinyitották a magyar paralimpia aranykorát, amit nyitva is tartanak.

Galéria
Alex Slitz / Getty Images
Sheetal Devi (India) a chilei Mariana Zuniga (nem a képen) ellen versenyez a női egyéni összetett nyílt 1/8-as kieséses verseny 49. mérkőzésén.
Olvasói sztorik