Tudomány

Ezért olyan bonyolultak a jogi szövegek

Witthaya Prasongsin / Getty Images
Witthaya Prasongsin / Getty Images

A jogi dokumentumok közismerten nehezen értelmezhetők, egy új tanulmány most segíthet megérteni ennek okát – írja a ScienceAlert. A kutatók arra jutottak, hogy a jogi nyelvezetet alapvetően azért alkalmazzák, hogy a tudás és a tekintély érzetét keltsék.

A jogi szaknyelv mára olyannyira beépült a kollektív gondolkodásunkba, hogy még a nem jogászok is használják, a jogi dokumentumokban pedig különösen fokozzák a bonyolultságot. „„Úgy tűnik, az emberek megértik, hogy van egy implicit szabály, miszerint a törvényeknek így kell hangzaniuk, és így írják meg őket” – mondta Edward Gibson, az MIT munkatársa.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a mondatok közepén található hosszú meghatározások jelentősen hozzájárultak a jogi dokumentumok komplexitásához. A szakértők most ezeknek a beágyazásoknak az okait akarták feltárni.

Gibson és kollégái olyan kísérleteket végeztek, amelyekben 286 nem jogász önkéntest vontak be. Az alanyoknak különböző típusú írásokat kellett összeállítaniuk:

  • törvényeket leíró szövegeket,
  • a jogszabályokat érintő bűncselekményekről szóló eseteket,
  • valamint más országokból származó személyek számára készült törvénymagyarázatokat.

Az eredmények alapján a középre ágyazások gyakoriak voltak a jogi szövegekben, függetlenül attól, hogy a résztvevőket megkérték-e arra, hogy később szerkesszék át a vázlataikat. Ez arra utal, hogy nem az átdolgozási körök felelősek a bonyolultságért.

A nem jogszabályokat leíró írásokra egyszerűbb nyelvezet és kevesebb beágyazás volt jellemző. A szakértők következő célja, hogy régebbi szövegeket elemezve kiderítsék, honnan ered a jogi dokumentumokra jellemző stílus.

Charles Dickens már a 19. század közepén beszámolt egy annyira bonyolult perről, amelyet élő ember nem tud értelmezni. Azóta a helyzet még rosszabb lett, ami ellentétes azon emberi törekvéssel, hogy a kommunikáció hatékony és érthető legyen.

A jogi írásokban lényegében az érthetőséget áldozzák fel a tekintélyesebb hatás érdekében.

A szaknyelvet egyébként jellemzően a jogászok sem szeretik, a laikusoknak pedig még érthetetlenebbek.

A jó hír az, hogy van megoldás, a jogi szövegek pedig egyszerűsíthetőek a tartalom elvesztése vagy torzítása nélkül. A kutatók remélik, hogy eredményeik hozzájárulhatnak a pozitív változásokhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik