Nagyvilág

A republikánusok korábbi alelnöke, Dick Cheney a demokrata Kamala Harrisre szavaz

MTI
MTI

Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi amerikai alelnöke, aki politikai karrierje során mindvégig a republikánusokat erősítette, pénteken bejelentette, hogy Kamala Harrisre, a Demokrata Párt jelöltjére szavaz a novemberi elnökválasztáson.

Cheney, aki George W. Bush elnöksége idején számított a kormányzat legbefolyásosabb személyiségei közé, nyilatkozatot adott ki, amelyben azt írta, „soha nem volt olyan személy, aki nagyobb veszélyt jelentene köztársaságunkra, mint Donald Trump“, a republikánusok jelenlegi jelöltje – közölte a BBC.

Lánya, Liz Cheney, aki szintén ismert republikánus politikus, a napokban Texasban lebegtette meg, hogy az egykori alelnök a demokrata jelölt mögé áll.

Trump hazugságokkal és erőszakkal próbálta meg ellopni a legutóbbi választást, hogy hatalmon tartsa önmagát, miután a választók nemet mondtak rá

– mondta Dick Cheney hozzátéve, szerinte ezért soha többé nem lehet rábízni a hatalmat.

Polgárként mindannyiunknak kötelességünk az országot a pártosság fölé helyezni, hogy megvédjük alkotmányunkat. … Ezért fogom a voksomat Kamala Harris alelnökre adni.

Dick Cheney bejelentését a Harris-tábor üdvözölte.

Az alelnök büszke Cheney alelnök támogatására, és mélységesen tiszteli bátorságát, hogy országot pártoljon

– mondta Jen O’Malley Dillon kampányelnök.

Cheney ezzel csatlakozott azon republikánusok egyre növekvő táborához, akik aggodalmukat fejezik ki Donald Trump jelöltsége miatt.

Lánya, Liz Cheney már támogatta Harris alelnököt. Tagja volt a január 6-i Capitoliumi zavargásokat vizsgáló képviselőházi bizottságának is, és annak a tíz republikánusnak, akik az eset után a korábbi elnök felelősségre vonására szavaztak. Liz Cheney 2022-ben veszítette el kongresszusi mandátumát egy Trump által támogatott jelölt miatt.

Trump a közösségi médiában reagált Dick Cheney véleményére, és „irreleváns RINO-nak” nevezte a volt alelnököt. A RINO a mozaikszó a „republikánus csak nevében” kifejezés kezdőbetűiből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik