Sport

A paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál: Nagyon mélyről indultam

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A kajakos Kiss Péter Pál a saját paralimpiai rekordját megdöntve nyert a KL1-es kategóriában a párizsi paralimpián, azonban a szavaiból kiderül, hogy közel sem volt sima az útja a döntőig.

Az évem sokkal nehezebb volt, mint amilyennek maga a verseny tűnt. Nagyon mélyről indultam.

Tavasszal egy kondiedzés közben mellizomsérülést szenvedtem, sok gyógytorna, ultrahangos kezelés következett. Mentálisan is megviselt, hogy a sérülés miatt a szegedi Európa- és világbajnokságon sem indulhattam. Most ezért kárpótolt, hogy itt volt a családom a lelátón és rajtuk kívül is sokan szurkoltak nekem a helyszínen” – mondta az MTI-nek.

Kiss gyakorlatilag az utolsó szalmaszálba kapaszkodva jutott ki a paralimpiára, miután megnyerte az otthoni szétlövést jóbarátja,   ellen – mint mondta, lelkileg ez sem volt könnyű. A szombati versenyről az immár kétszeres paralimpiai bajnok a következőt mesélte:

„A rajthoz közeledve majdnem beborultam, az egy kicsit kizökkentett, de próbáltam ismét fókuszálni. Tudtam, hogyan szeretnék versenyezni. Kicsit beragadtam, de tudatosan próbáltam óvatosabb rajtot venni, mert a tapasztalatok alapján egy éles rajtnál azért tud fájni a korábban sérült mellizmom. Próbáltam biztosra menni, ez sikerült, utána pedig jó volt az iramváltás is, jól fel tudtam venni a sebességet, amivel itt is győzni tudtam.”

Elárulta, az utóbbi két-három hétben teniszkönyök is kialakult nála, szenvedett vele, de próbálta félretenni a fájdalmat és sikerült megvalósítania azt, amit eltervezett, és kihajtania magát.

Az MTI kérdésére azt mondta: most jön a megérdemelt pihenés és a tanulmányait is folytatja a Testnevelési Egyetem rekreációs szakán.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik