Tech

Sikeresen földet ért a Boeing meghibásodott, Starliner űrhajója

NASA
NASA

Magyar idő szerint szeptember 7-én reggel 6 óra 1 perckor visszatért a Földre a Boeing meghibásodott, így legénység nélkül útnak induló Starliner egysége. Az űrhajó különösebb fennakadás nélkül, az új-mexikói White Sands Űrállomás közelében landolt, írja a Space.com.

A NASA és a Boeing küldetése magyar idő szerint 23:45-kor vette kezdetét, a kapszula pedig néhány perccel éjfél után kapcsolódott le a Nemzetközi Űrállomásról. Az egység meghibásodása miatt 8 nap helyett 8 hónapot az űrben töltő asztronauták is üzentek az irányításnak a visszatérési program megkezdése előtt. Sunita Williams és Butch Wilmore egyaránt abban bízott, hogy fennakadás nélkül visszatérhet a Földre az egység.

Az önvezető üzemmódban lévő egység éjfél után első akciójaként 12 tolómotoros égést hajtott végre, így sikeresen eltávolodott az űrállomástól.

Az egységnek a Föld légkörébe történő belépés előtt sem adódott problémája, és bár az egyik hajtómű nem működött kellőképpen, ez nem befolyásolta az akciót.

Az űrszondának az ütemterv szerint sikerült eltávolítania az egyik modulját, így a visszatérés és a leszállás előtt szabaddá tette a hőpajzsát. Az egység több mint 28 ezer kilométer per órás sebességgel közelítette meg a Föld légkörét, majd ezt követően lassítani kezdett. A megszokott néhány perces rádiócsend után a légkörbe lépve kiengedte ejtőernyőit, és finoman leereszkedett.

A NASA és a Boeing nagyjából 3000 járműből álló flottával, többek közt helikopterekkel és furgonokkal indult el 6 óra táján a kapszula megszerzéséért. A szebb napokat is látott Boeing helyi képviselője így fogalmazott:

Egy hibátlan és gyönyörű Starliner ereszkedésnek lehettünk ma szemtanúi.

Az egység meghibásodása miatt az ISS-en ragadt Sunita Williams így kommentálta az akciót:

Nagyszerű leszállás volt, nem hiszem, hogy sikerülhetett volna jobban.

Azt egyelőre nem tudni, mi lesz a program jövője a kellemetlen fiaskó után.

Kapcsolódó
Mit csinálnak egész nap az űrben rekedt asztronauták?
Eredetileg egy hétre mentek az űrbe, a NASA azonban most bejelentette, hogy csak 2025 februárjában térnek vissza a Földre a Starliner űrhajó asztronautái. A Nemzetközi Űrállomás azonban nem szálloda, az ott tartózkodóknak számos nehéz feladatot kell naponta elvégezniük. Mutatjuk, miből áll az űrhajósok munkája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik