Tech

Több mint 9000 kilométeres távolságból műtött egy sebész

ETH Zurich
ETH Zurich

Több mint 9000 kilométeres távolságból végeztek endoszkópiás műtétet egy sertésen Hongkongban – írja az IFLScience. Az esetről szóló tanulmányból kiderül, hogy a kelet-ázsiai műtőasztalon fekvő állatot egy Zürichben tartózkodó sebész operálta meg.

Alexandre Mesot, orvostanhallgató egy PlayStation-kontrollerrel irányította a Hongkongban található robotot, amely mindössze 0,3 másodperces késéssel hajtotta végre az instrukciókat a szupergyors internetkapcsolatnak köszönhetően.

A beavatkozás nagy áttörésnek számít a távsebészet terén, mivel ekkora távolságból korábban még sosem hajtottak végre operációt. Az idei év elején tudósoknak sikerült a Nemzetközi Űrállomáson lévő sebészrobotot irányítaniuk a Földről, de az csupán 400 kilométeres távolságot jelentett, ami meg sem közelíti a mostani 9300-at.

A hongkongi műtőben hivatásos orvosok altatták el a sertést, akik az endoszkópot is behelyezték a szájon keresztül a gyomorba. Az eszköz egy speciális endoszkóp volt, amely a hagyományosnál kisebb, könnyebben irányítható és bármilyen irányba hajlítható.

Miután Mesot átvette az endoszkóp irányítását, egy apró csipesszel mintát vett az állat gyomorfalából. A sertés mindenféle szövődmény nélkül túlélte a beavatkozást, így a kutatók azt remélik, legközelebb emberen is végrehajthatják majd.

Kapcsolódó
Robotsebész műtött Pécsett
Az országban elsőként távolítottak el rosszindulatú, a beteg mandulájából kiinduló daganatot robotsebésszel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik