Belföld

Sokkal súlyosabb büntetést kértek a két fiatalra, akik huszonötször ütötték és rúgták fejbe az eszméletlen áldozatukat

Sokkal súlyosabb büntetést kaphat az az első fokon négy, illetve nyolc év szabadságvesztésre ítélt két fiatal, akik két és fél évvel ezelőtt brutálisan megvertek és kifosztottak egy férfit Debrecenben.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondják ki bűnösnek őket a korábbi emberölési kísérlet bűntette helyett. Ez a bűncselekmény pedig 10–20 évi vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Az egymással rokoni kapcsolatban álló két fiatal a rokonaikkal, valamint a sértettel és annak élettársával italoztak egy debreceni ingatlanban. A fellebbviteli főügyészség közleménye szerint a vádlottak vitába keveredtek este a későbbi áldozatukkal, akit elküldtek a házból.

A férfi elment, de mivel az élettársa ott maradt, a lakóháztól nem messze várt a nőre. Mikor az idősebb, 22 éves fiú ezt észrevette, kiment hozzá, és minden ok nélkül megütötte. A férfi az ütéstől hanyatt esett és elvesztette az eszméletét.

Ekkorra ért oda fiatalabb, 17 éves társa, aki szintén megütötte a földön fekvő sértettet, majd együtt tovább bántalmazták a magatehetetlen férfit, miközben többször átkutatták a zsebeit. Összesen 21 ütés és 4 rúgás érte az áldozat fejét. A bántalmazással csak azért hagytak fel, mert az egyik vádlott észrevett egy térfigyelő kamerát.

– közölte a fellebbviteli főügyészség.

Az idősebb elkövető nyolc év börtönt, a fiatalabb társa négy év fiatalkorúak börtönében való szabadságvesztést kapott emberölés bűntettének kísérlete, valamint kifosztás bűntette miatt. Az elkövetők és védőik felmentésért és enyhítésért, az ügyészség súlyosabb minősítésért és büntetés kiszabásáért fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a fiataloknak tudniuk kellett, hogy a fejet érő ütések és rúgások akár az áldozatuk halálát okozhatják. Ennek tudatában ütötték és rúgták meg összesen 25 alkalommal a földön fekvő, magatehetetlen férfi fejét. Erre tekintettel súlyosabb minősítésért és tettarányos büntetés kiszabását kérték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik