Szórakozás

Damut barátok, rokonok pénzelik

A nemi erőszakkal vádolt színész azt mondja, ha ismerősei nem segítenének, nem tudná eltartani magát. A botrány kirobbanása óta mindössze egy helyen foglalkoztatják.

Pénteken folytatódott Palácsik Tímea és a volt sorozatsztár ügye. Volt barátnője azzal vádolja a színészt, hogy az tavaly novemberben ököllel összeverte és megerőszakolta. Az eset, ami kirobbantotta az egész pert Damu Roland angyalföldi lakásában történt. Úgy tudni, a színész azért hívta át volt barátnőjét, hogy vigye el az ott maradt dolgait. Információk szerint a lány később zaklatott állapotban vérző arccal ment el, és ült be egy taxiba. Miután hazaért, mentőt hívott. Így indult tehát az ügy, és a soron következő zárt tárgyalással folytatódott.

Pénteken meghallgatták Palácsik Tímea édesanyját és Damu Roland új barátnőjét is. Az ügyről, a tárgyalás menetéről se érintettek, se ügyvédek vagy tanúk, senki nem beszélhet. Az interneten, az üggyel kapcsolatosan olyan hírek jelentek meg, hogy a nemi erőszakról, egymással ellentmondó szakértői vélemények kerültek a bíróság elé.

Damu Roland a Fókusznak elárulta, az ügy kirobbanása óta mindössze egy helyen foglalkoztatják, „egyetlen szinkronstúdióban tartják magukat az ártatlanság vélelméhez”.

„Három színházi főszerepet veszítettem el ebben az évadban, és a többi szinkronstúdió is elhatárolódott. Ez egy ilyen nagyon előre eltervezett, megfontolt lejárató kampány ellenem, hogy tönkretegyék az életemet (…) szégyen bevallani 37 évesen egy férfinak, de nem tudnám eltartani magamat” – mondta Damu, akinek barátai és szerettei segítenek a nehéz időszakban.

A színész továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy tudatosan akarják tönkretenni, de bízik benne, hogy végül majd kiderül az ártatlansága és minden újra a régi lesz.

Tímea közben a családon belüli erőszak ellen már önkéntesként is küzd: olyan nőkön próbál meg segíteni, akik áldozataivá váltak az agressziónak.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik