Gazdaság

Nem csak a vonatok késnek – csúszik a mini-Dubaj is

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Június végén két tendert is indítottak az arab befektetőknek odaígért, rákosrendezői vasúti terület megtisztítására, de még egyiket sem sikerült lezárni – írja szerdai cikkében a Népszava, az Építési és Közlekedési Minisztériumtól kapott információira hivatkozva.

Mint írják,

  • a tárca az első tenderen a teljes vasúti terület 130 hektárjának kármentesítésére, fakivágására, cserjék, bokrok irtására, a meglévő épületek, vágányok, vezetékek bontására, továbbá az előzetesen 255 ezer tonnára becsült hulladék elszállítására és megfelelő elhelyezésére keres vállalkozót, maximum nettó 14 milliárd forintért.
  • A másik tendernél a felszín alatti szennyeződések feltárása, illetve stratégiai környezetvédelmi vizsgálat elvégzése a feladat, amelynek keretösszege nettó 5,9 milliárd forint.

A lap emlékeztet, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt mondta, már idén szeptemberben szeretnék átadni a területet a mini-Dubajt megálmodó, arab befektetőknek fejlesztésre alkalmas állapotban, ám,az ÉKM közlése alapján, ez akár két évvel is későbbre csúszhat.

Az események felgyorsítására a MÁV Zrt., saját hatáskörben, már áprilisában hozzálátott a növényzet eltávolításához, júliusban pedig a területen lévő, több mint 100 épület bontásához. Az ÉKM ezt azzal indokolta, hogy a bontási hulladék elszállítása sok időt vesz igénybe, másrészt az illegálishulladék-halmokat sok esetben benőtte a növényzet, így a hulladékelszállítási munka megkezdése akadályokba ütközne – írja a Népszava, amely arra a kérdésére nem kapott választ, hogy, a terület előkészítésével párhuzamosan, megkezdődött-e a tervezés, egyeztet-e a kormány megbízottjával az emirátusi befektető, így továbbra is rejtély, mi épül majd a Hősök tere háta mögötti területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik