Halálra késeltek egy 29 éves orosz turistát Mauritiuson – írja a Mirror. Zalija Samigulova feltételezett gyilkosa Tinder-randija volt, a nő mellkasán több szúrást is találtak, támadója torkát át-, nyelvét pedig kivágta.
A térfigyelő kamerák felvételén látható, ahogy az egyetemi oktató nem sokkal a gyilkosság előtt, augusztus 17-én beszáll egy kék autóba. Úgy tudni, hogy később a közelben találkozott Puryavirsingh Sundur helyi IT-szakemberrel egy randi kapcsán.
Zaliját augusztus 17-én látták utoljára élve a Flic-en-Flac strandnál lévő lakása közelében, eltűnését egyik útitársa jelentette. Holttestét meztelenül találták meg egy sekély sírban, a nyomozók még mindig keresik hiányzó testrészeit és a ruházatát.
A hatóságok úgy vélik, hogy a gyilkos fel akarta darabolni a holttestet, de végül egy rögtönzött sírba temette. Sajtóértesülések szerint a gyanúsított vezette el a rendőröket a sírhoz. A férfi azzal magyarázta tettét, hogy tudomást szerzett a nő hűtlenségéről, és féltékenységi dührohamában késelt.