Kultúra

Kovács Ákos a szüleiről: kis túlzással újraegyesítették a Trianonban szétszabdalt országot

MTI/Veres Nándor
MTI/Veres Nándor
Hosszú interjút adott a vad musztáng, amiben csak úgy záporoztak az erős mondatok.

Erősen indult a nemzeti ünnep utáni hírözön a magyar zene világában – Szörényi Levente előbb a Demokratának adott interjújában beszélt arról, hogy külföldre távozik, ha Magyar Péter lesz a miniszterelnök, majd Kovács Ákos döntött úgy, hogy a Mandiner kérdéseire ad sokszor meglepő válaszokat.

A 444 által észrevett beszélgetésben olyan csodákra bukkanni, mint az

Apám más közegből jött, az erdélyi kispolgárság köréből, négyen voltak testvérek, de az apjuk az utolsó gyerek születése után szépen lelécelt. Kis túlzással a szüleim újraegyesítették a Trianonban szétszabdalt országot, amikor a pesti jogi karon össze­találkoztak

gondolatmenet, de szó esik benne arról is, hogy a gyerekkorában a Teleki tér egy körfolyosós-gangos házában éltek, ahol

ugyanolyan szegény volt mindenki a nyugdíjastól a villamoskalauzon és a hivatalnokon át a cigányzenészig.

Ákos ezután arról beszélt, hogy a Bereményi-filmeket idéző lakóközösség volt számára az élet iskolája, majd hozzátette:

azért nem bántam, amikor tizennégy éves korom körül egy komplikált és csak anyám ügyességének köszönhetően lebonyolított lakáscsere révén az V. kerületbe költöztünk.

Fény derült arra is, hogy az egész éves rohanás után mindig törekszik arra, hogy az augusztus jó része a családdal teljen:

Szegény gyerekeim abba nőttek bele, hogy az apjuk nem teljesen normális, és ahelyett, hogy hazajönne a munkahelyéről délután ötkor, állandóan szolgálatban van: ha nem komponál, akkor szövegeket ír, hangszerel, valamit szervez, telefonál, esetleg dülledt szemmel a távolba révedve hatalmas művészi terveit szövögeti.

A zenészt a lap arról is kérdezte, kinek az érdeme, hogy harminchat éve él együtt a feleségével – a meglepő válasz itt sem maradt el:

Kizárólag Kriszta állhatatosságának és bölcsességének köszönhető, hogy jól megvagyunk. […] Ő már a kezdet kezdetén meglátta, hogy ha egy ilyen vad musztáng hátán akar átlovagolni a prérin, a lehető legerősebben kell a sörényébe kapaszkodnia, mert folyton le akarja majd dobni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik