Szórakozás

Dubajban tobzódnak a celebek – megszólalt egy érintett

Tíz nap "dubajozás" 2,7 milliót hozhat a konyhára a hazai szépségeknek. A kiutazás folyamatos, egyfajta forgóban működik a rendszer.

Csaknem 3 millió forintot kaszálhatnak azok az ismert és kevésbé ismert hazai „modellek”, akiket a dúsgazdag megrendelők kiválasztanak – árulta el az Új Ásznak egy népszerű transzszexuális előadó, aki maga is vett már részt castingon.

“Egy lány tíznapos turnusért tízezer eurót kap teljesen tisztán, és természetesen az utazás és a kint tartózkodás teljes költsége is a vevőt terheli. Én is terveztem, hogy kimegyek, de végül azért nem jött össze az út, mert jelenleg még férfi személyazonosságom van, amit ugye a határon azonnal kiszúrnak. Be sem engednek az országba, mert nyilvánvaló az utazásom célja. Ha ősszel megkapom az új személyazonosságomat, biztosan szerencsét próbálok” – nyilatkozta az Új Ásznak Amanda Elstak, aki szerint a túl feltűnő szépség nem jelent előnyt a kiutazásnál.

“A helyzet az, hogy minden szó igaz, ami a dubajozással kapcsolatban megjelent mostanában. Én is azzal a körrel tudtam volna kiutazni, akik szóba kerültek. Kint tobzódnak a hazai celeb csajok. Van kint egy bácsika, aki az itthoni közvetítővel áll kapcsolatban, de ha sikerül valahogyan megkerülni a magyar felet, akkor többet lehet hazahozni, mivel itthon előre leszedik a sápot. Ha egy ismert nő kijut tíz napra, azután leghamarabb fél év múlva kap ismét lehetőséget, hiszen szinte az összes európai országból folyamatos a kiutazás, és egyfajta forgóban működik a rendszer. A lényeg, hogy minél fehérebb bőrű legyen a lány, mert a vendégek számára az jelenti az egzotikumot. Fontos az is, hogy a kiutazáskor slamposan kell kinézni, mert a túl szép és jólöltözött lányok azonnal gyanút keltenek a határon” – mesélte a részleteket a transzszexuális Amanda.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik