Szórakozás

VV Gigi még Rihannát is lepipálja?

A Playboy-nyuszivá avanzsált villalakónak nem okozott gondot, amikor tanára a barbadosi származású énekesnő dalait énekeltette vele, sőt...

VV Gigi azt mondja, nem foglalkozik az utóbbi napokban őt ért németországi prostivádakkal, csakis előre néz, és a karrierjére koncentrál. Kislánya kora óta arról álmodozott, hogy egyszer énekesnő lesz, a vágya pedig úgy tűnik, végre valóra válik.

A ValóVilág egykori vadmacskája 2009 óta vesz órákat Stefanidu Janula zenetanártól, tavaly még az X-Faktor válogatásán is feltűnt, de csak a legjobb 150-og jutott. Giginek a sikertelen próbálkozás egyáltalán nem szegte kedvét, lelkesen gyakorolt a Villában fürdés közben, majd „szabadulása” után ismét felkereste volt tanárát.

Janula a Bors című napilapnak elárulta, a volt valóságshow-hős szép hangszínnel, remek stílusérzékkel és zenei hallással van megáldva, így egyáltalán nem fog gondot okozni a számára, hogy újra elérje azt a tudásszintet, ami tavaly már megvolt neki.

Most elsősorban külföldi előadók dalait énekli, legutóbb például Rihanna volt soron, és tanára szerint Giginek meg sem kottyant a feladat, sőt, mint fogalmazott, még „többet is tud ő annál”.

Gigi egyik próbálkozása a zuhany alatt:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik