Élet-Stílus

Új Banksy-mű jelent meg Londonban

Ezzel lezárult a streetart művész új sorozata.

Banksy kilenc nap alatt kilenc új alkotását mutatta be, ezidő alatt egyszer sikerült is levideózni.

Legutóbbi munkáját, ami egyben a sorozat utolsó darabja, a londoni állatkert egyik bejáratára festette fel – számolt be a Metro. A falfestmény egy gorillát ábrázol, miközben „felemeli” a redőnyt. A háttérben egy fóka és több madár is feltűnik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Banksy (@banksy) által megosztott bejegyzés


A streetart művész új alkotásai egy sorozat darabjai, mindegyik állatot ábrázol és a bezártsággal, meneküléssel foglalkozik. Banksy kecskét, két elefántot, három majmot, egy farkasrt, két peliként, egy macskát, piranhákat és egy orrszarvút festett fe a város különböző pontjaira.

A művész azonban nem üzenni akart, egyszerűen csak fel akarta vidítani az embereket, közölte korábban a Banksy-hez kötődő Pest Control Office.

A gorilla volt az utolsó darabja a sorozatnak. Az állatkert részéről közölték, hogy megtisztelőnek tartják és büszkék rá, hogy már náluk is helyet kapott egy Banksy-mű, állításuk szerint nem tudták, hogy a művész mire készül.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Banksy (@banksy) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik