A milliónyi kérész légi tánca, a tiszavirágzás hungarikum, a faj korábbi európai élőhelyeinek 98 százalékát elveszítve mára gyakorlatilag a Tiszára és mellékfolyóira szorult vissza. Ellentétben rokonával, a szerényebb megjelenésű dunavirággal, amely az utóbbi évtizedekben mondhatni feléledt, és nemcsak a hazai folyószakaszokon produkál látványos rajzást – újabban már Budapesten is –, hanem kontinens-szerte egyre több helyen jelenik meg.
A dunavirág tömeges, több száz ezres, milliós felrepülése időben jócskán elhúzódó folyamat, idén július legvégén észlelték az első példányokat a Hernádon, majd megjelent a Rábán, az Ipolyon és már a Dunán, sőt, a főváros egyik ütőerének számító Árpád híd környékén is előbukkant a vízből. Utóbbit azért is fontos kiemelni, mert a védett, egyedenként 10 ezer forint eszmei értékű kérészekre településeink mesterséges fényei jelentik a legnagyobb veszélyt.
Mit érdemes tudni erről a pazar látványt nyújtó fajról? Dunavirág létére mit keres a Tisza mellékfolyóján, a Hernádon? Hogyan védik a kutatók a lámpáink fényétől? Dr. Kriska György biológust, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) tudományos tanácsadóját, az ELTE TTK Biológiai Intézet docensét kérdeztük.
Násztánc a levegőben
Egy kérészről van tehát szó, a rovarok e csoportjába jelenleg világszerte 3330 fajt sorol a tudomány – becslések szerint további több mint ezer vár még felfedezésre –, itthon közel száz képviselőjük ismert. És közülük mindössze kettő produkál sokszor többmilliós, látványos rajzást: a tiszavirág és a dunavirág.
