Egy nappal Magyar Péter után, csütörtökön Takács Péter volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendég. A Telex szemléjéből kiderül, hogy az egészségügyért felelős államtitkár többek között azt mondta,
Nincs kolbászból a kerítés, de folyamatosan és nagyon keményen dolgozunk, hogy a magyar egészségügyi dolgozók megbecsülve érezzék magukat, a betegek pedig úgy érezzék, hogy megfelelő ellátást kapnak.
A műsorban szó volt a kórházak klímahelyzetéről is, mivel a nagy hőségben több intézmény jelezte, hogy leálltak a klímaberednezéseik. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a héten kórházkörútra indult, hogy több budapesti és vidéki kórházba eljutva megnézze, milyen állapotok uralkodnak az intézményekben, illetve hány fok van az épületekben. Szerdán a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházban járt, ahol 38,4 fokot mért, illetve szappan és fertőtlenítőszer nélküli mosdókról, megfélemlített, végletekig kizsigerelt egészségügyi dolgozókról beszélt.
Takács Péter Magyar akciójával kapcsolatban azt mondta,
Magyar Péter föltalálta a clickbait politizálást, hangzatos cím, de semmi tartalom. Én mindig is annak a híve vagyok, hogy akkor üljünk le, nézzünk a számok mögé, és hogyha probléma van, akkor a megfelelő forrást a kormány oda allokálni fogja.
Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges az, hogy a Szent János Kórházban több mint egy hónapja nem működik a klíma, azt mondta, ez a probléma csak az ortopédiát érinti. „Itt az ellátást átszerveztük, az én utasításomra a Kútvölgyibe tették át az ortopédiai betegek ellátását” – tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy a kormány felmérte a klímaberendezéseket a kórházakban az elmúlt három évben. “A legsérülékenyebb intézményeknél komplett klímacsere vagy teljes felújítás történt. Erre már most több mint tízmilliárd forintot költöttünk. De az elektromos hálózat sok helyen nem arra van kitalálva, hogy tartósan 40 fok van napközben” – mondta. Kiemelte, hogy sokszor az energetikai hálózat az, ami nem teszi lehetővé, hogy a betegszobákat klimatizálják. Állítása szerint ez nemcsak Magyarországon probléma, hanem Németországban is.
Arról, hogy az intézmények elavult elektromos hálózata mennyire gond, ebben a cikkünkben írtunk.
Ha rajtam múlna, és tehetném, tényleg minden betegszobát klimatizálnék, de ez egyszerűen nem csak Magyarországon, szerte Európában nem realitás. Németországban az intenzív osztályoknak csak 60 százaléka klimatizált, pedig nem olyan anyagi erőforrásokkal rendelkeznek, mint mi
– mondta Takács.