Tech

A világ leggyorsabb töltőjét mutatták be Kínában

Realme / X
Realme / X

Bemutatták a világ leggyorsabb töltőjét, amely kevesebb mint 5 perc alatt képes teljesen feltölteni egy okostelefont – írja a Live Science. A csúcsdöntő technológiát augusztus 14-én mutatták be Sencsenben.

A kínai Realme vállalat által fejlesztett 320 wattos technológiát szuperszonikus töltésként becézik, és lepipálja a korábbi rekordtartót, a Redmi 300 wattos gyorstöltését. A GSMArena értesülései szerint a forradalmi gyorstöltő egy teljesen lemerült készüléket 1 perc alatt 26 százalékosra tölt, a 100 százalékhoz így nagyjából 4 és fél perc szükséges.

A hagyományos töltőkkel ellentétben a gyorstöltős technológiák egyszerre több cellát is töltenek az akkumulátorban, ezért csökken le velük jelentősen a töltési idő. A Realme képviselői egy 4 420 milliamperórás, négy cellás akkumulátoron mutatták be a 320 wattos töltőt.

A kínai cég egy új hálózati adaptert is létrehozott, amelyet Pocket Canonnak, vagyis zsebágyúnak neveztek el. Ez az eszköz 3,3 watt per köbcentiméteres teljesítménysűrűséggel rendelkezik.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik