Tech

Újabb rekordot dönthetett a kínai mágnesvonat

~UserGI15994093 / Getty Images
~UserGI15994093 / Getty Images

Ismét megdönthette saját rekordját egy fejlesztés alatt álló ultranagy sebességű kínai mágnesvonat – írja az IFLScience a Xinhua beszámolója alapján.

Az állami hírügynökség tudósítása szerint a demonstráció megmutatta, hogy a fejlett szállítórendszer végig stabil felfüggesztést mutatott és a biztonságos megállás sem okozott neki gondot a teszt során. 

A hírek nyomán ugyan több médium is azt hangsúlyozta, hogy már el is érték az 1000 kilométer per órás vágyott sebességet, a tudósítás szerint ehhez egyelőre csak közelebb tudtak kerülni, pontos eredményt viszont nem közöltek. A tesztet alacsony vákuumú csőben végezték egy 2 kilométeres vonalon, mely során a korábbi, a 623 kilométer per órás rekordot dönthették meg.

A hyperloop technológiát világszerte nagy érdeklődés övezi, ám mivel az elmúlt években kevesebb volt a fejlesztés, sokan úgy tartják, emiatt terjedhetett el az 1000 kilométer per óriás álomhatár elérésének híre. A közlekedési rendszer fejlesztését a China Aerospace Science and Industry Corporation, az ország űrrepülőgépei, hordozórakétái és rakétarendszerei mögött álló kínai állami vállalat irányítja.

Kapcsolódó
Ezer kilométeres sebességgel száguldhat ez a csodavonat 2030-ra
Egyre többet hallani a hyperloopokról, amely, ha megvalósul, alapjaiban változtatja meg a közösségi közlekedést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik