Sport

Megszólalt az olimpikon, aki megerőszakolt egy 12 éves lányt nyolc éve

Thomas SAMSON / AFP
Thomas SAMSON / AFP
Thomas SAMSON / AFP
Thomas SAMSON / AFP

Steven van de Velde holland strandröplabda-játékos Matthew Immers párjaként nyolcaddöntőbe jutott a párizsi olimpián, ahol aztán a brazil Evandro/Arthur kettőstől sima 2-0-s vereséget szenvedtek és kiestek.

A holland röpis azonban már hónapok óta tematizálja az angol és a holland sajtót. A The Guardian írásából az derül ki, hogy mivel a jelenleg 30 éves röpist 2016-ban egy 12 éves brit lány megerőszakolásáért elítéltek, és 13 hónapot börtönben töltött, már az olimpia előtt is támadták különböző jogvédő szervezetek és a szurkolók is, mindannyian a játékos olimpiai csapatból való kitiltását szorgalmazták. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mégis helyt adott az indulásának, mint minden olyan sportolónak, aki a verseny- és kvalifikációs rendszer feltételeinek megfelelve alanyi jogon megszerezte az olimpiai kvótát.

A Holland Röplabda Szövetség honlapján az olimpia előtt közzétett közleményében Van de Velde úgy fogalmazott a múltjával kapcsolatban, hogy

Nem tudom visszafordítani az idő kerekét, ezért örökké viselnem kell cselekedetem következményeit. Ez volt életem legnagyobb hibája.

Ami a hírt a holland páros utolsó párizsi meccse után tíz nappal aktuálissá teszi az az, hogy ugyan az olimpia előtt, alatt Van de Velde érthető okból kerülte a sajtót, nem nyilatkozott, most megtörte a csendet, és a holland NOS tv-csatornának adott egy exkluzív interjút.

Ramon van Flymen / ANP MAG / via AFP Steven van de Velde nyilatkozik.

A sportoló elismerte, már az olimpia előtt, de az alatt a négy meccs alatt, amikor folyamatosan fütyülte, pfujolta a közönség végképp azt fontolgatta, hogy a személye, tette okán kialakult ellenszenv miatt visszalép az olimpiától – végül mégis a folytatás mellett döntött. Annak ellenére határozott így, hogy az ellene irányuló közönségreakciók nem csak a saját, hanem párja játékát is befolyásolták.

Van de Velde úgy fogalmazott, természetesen megérti a személye körül kialakuló vitát, hiszen valid kérdés a szurkolók részéről, hogy akarnak-e olyan sportolót a dobogón látni, akinek ilyen bűnügyi háttere van.

Nem tudom megváltoztatni az emberek rólam alkotott véleményét. Mindig lesz olyan, aki évek elteltével is felelőssé tesz azért, ami történt, és ez rendben van. Ez  jogában áll mindenkinek. Ezt elfogadom, teljesen jogos. Még akkor is, ha már nem vagyok az, aki tíz évvel ezelőtt voltam

– fogalmazott Van de Velde, aki ma már házas, van egy kisfia, és rendkívül hálás a holland szövetségnek, valamint azoknak a narancssárgába öltözött szurkolóknak, akik az olimpia előtt, alatt támogatták, tartották benne a lelket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik