Belföld

Ügyvédje megerősítette, őrizetbe vették Óbuda polgármesterét

Őrizetbe vették Kiss László óbudai polgármestert – erősítette meg a 24.hu információit Zamecsnik Péter ügyvéd, aki a polgármester védője. Az ügyvéd egyelőre nem tudja, hogy Kisst milyen üggyel összefüggésben fogták el, délután közlik vele a gyanúsítást. Azonban összefügghet az ügy azzal az óbudai korrupciós üggyel, ami miatt Czeglédy Gergő szocialista alpolgármestert letartóztatták.

Korábban már az óbudai önkormányzat sajtócsoport-vezetője telefonon megerősítette, hogy a polgármesternél kutatás zajlott, illetve hogy a nyomozók bevitték őt.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben szűkszavú közleményt adott ki. Ebben az áll, hogy a mai napon összehangolt nyomozási cselekményeket hajtanak végre egy vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában. A polgármesternél tartott házkutatásra, valamint őrizetbe vételére nem tért ki az ügyészségi közlemény.

A nyomozó főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amely ügyben jelenleg több helyszínen – köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál – zajlanak eljárási cselekmények

– olvasható a közleményben. Arról, hogy házkutatás az önkormányzat épületén túl milyen helyszíneken zajlik, nem szól a tájékoztatás.

Az összehangolt akcióban – mint írták – közel ötven hivatalos személy vesz részt, abban – az ügyészség felkérésére – a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködik. További tájékoztatást az ügyben csütörtökre ígértek.

Emlékezetes, még júniusban tartóztatták le Czeglédy Gergő MSZP-s alpolgármestert. Az alpolgármestert minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsították meg, elrendelték letartóztatását, valamint annak az önkormányzati cégvezetőnek a letartóztatását is, akit ezen bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetésével gyanúsítanak.

Ezt megelőzően arról is beszámoltunk, hogy az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügynek már tíz gyanúsítottja van. A gyanúsítás szerint egy férfi – két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában.

A történtekről az óbudai önkormányzat későbbre ígért részletes tájékoztatást.

Reagált Óbuda önkormányzata

A történtek hírére közleményt adott ki az óbudai önkormányzat is. Azt írták, a korábbi nyomozati cselekményeket folytatva a Központi Nyomozó Főügyészség jelenleg ismét házkutatást tart Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál. Négy nyomozó tartózkodik a hivatal épületében, akikkel mindenben együttműködnek, a kért szkennelt iratokat hiánytalanul átadják.
Közölték, a kora reggeli órákban dr. Kiss László polgármesternél is házkutatás volt, ezzel kapcsolatban további információ nem áll rendelkezésükre.
Hozzátették, a mostani nyomozati cselekmények a márciusban, az önkormányzati választási kampányban zajlott kutatások folytatásai, amelyek egy 2022-es, az akkori országgyűlési kampányban indított ügyhöz kötődtek. Ismét megerősítették, hogy az önkormányzat valamennyi szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ami kizárja a jogszerűtlenséget vagy a fiktivitást.
Egyben közölték, hogy ügyészségi nyomozást a kezdetektől a kormánypárthoz kötődő sajtó „jólértesültsége” jellemzi, rendszeresen tettek közzé állítólagos részleteket állítólagos vallomásokból, miközben például Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat semmilyen tájékoztatást nem kapott a nyomozó hatóságtól. A szivárogtatások miatt dr. Kiss László korábban feljelentést tett, hogy derüljön ki, az ügyészségtől származnak-e a propagandasajtóban megjelent állítások. Ebben az ügyben, feljelentőként éppen a múlt héten hallgatta meg a polgármestert a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik