Pár nappal vagyunk túl a párizsi olimpia női öttusaversenyein – a fantasztikusan versenyző Gulyás Michelle aranyérmet nyert –, ahol a 13. helyről végül a 4. helyre futottad/lőtted fel magadat az utolsó tusában. Félig tele vagy félig üres az a pohár?
Azért picit keserédes ez a negyedik hely. Még mindig. Csak jobb lett volna éremmel hazajönni. Ami fájó, tényleg zsigeri szinten éreztem a felkészülés alatt, a verseny előtt, de még a körvívás után is, hogy sikerülni fog az érem. Így mentem neki a versenynek vasárnap reggel, amikor a legelső busszal utaztam a verseny helyszínére. Még szinte senki nem volt ott. Ahogy sétálgattam a néző nélküli lovas- és futópályán, azt éreztem, igen, ez menni fog. És ilyen szempontból jogos bennem a csalódottság érzése. Viszont napról napra, óráról órára jobb a lelki állapotom. Most már kezdem egyre jobban értékelni a negyedik helyet. Pláne, miután hétfőn bepötyögtem a Wikipedia keresőjébe, hogy olimpiai negyedik helyezettek listája.
Végigszaladtam a neveken – és milyen neveken, úristen –, akik ugyanezt az utat már végigjárták. Biztosan nekem is menni fog, hogy feldolgozzam a saját olimpiám sikerét is – és a kudarcát is.
Ha már választ kell keresni a „miért nem sikerült a dobogós hely” kérdésre, mi lenne az?
Extrán erős évet zártam. Ezt én is érzem. Ha csak a fizikai számokra és a lovaglásra fókuszálunk, mindig a top háromban végeztem, gyakrabban az első kettőben, vagy éppenséggel nyertem. Az olimpián olyan időt produkáltam a laser run során (a futásból és lövészetből álló kombinált szám – a szerk.), amit ott senki, és bár még pontosan nem számoltam ki, de talán kijelenthető, Párizsban is az egyik, ha nem a legerősebb négy számot csináltam.
A sportágnak viszont öttusa a neve, nem négytusa.
A vívásomban maradt benne az a nyolc pont, amivel megelőzött végül a koreai lány. Ha azokkal a pontokkal beljebb vagyok, elérhető lett volna a dobogó. Ilyen szempontból ez a tusa számomra korábban és most is visszahúzó erőként volt jelen. Az olimpián egyébként ennek ellenére nem értékelem rossznak a vívásban nyújtott teljesítményemet. Inkább közepesnek mondanám, mert tudni kell, hogy iszonyatosan mélyről jövök felfelé.
Mire gondolsz pontosan?
A vívás nem alapsport. Ahhoz, hogy az ember a páston ne össze-vissza hadonásszon a pengével, hanem a kéz- és a lábmunka tökéletes összehangolásával valósítson meg taktikai és technikai feladatokat, adjon tudatos találatokat az ellenfelének, hosszú-hosszú évek gyakorlása szükséges. Ebben a sportágban nem lehetsz egyik pillanatról a másikra eredményes. Én 16 éves koromig kézilabdáztam, utána kezdtem el öttusázni. Ez nekem nyilvánvaló hátrányt jelent.
