Szórakozás

„Azt éreztem, hogy béna vagyok, ronda vagyok” – Gelencsér Tímea a kommentek miatt elbizonytalanodott, megérdemelte-e a koronát

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI
Nyolc éve volt Magyarország Szépe.

Gelencsér Tímea 2016-ban megnyerte a Miss World Hungaryt, ma pedig már mentorként segít szépségkirálynőjelölteket. Az nlc-nek nyilatkozva elárulta, a korona nemcsak pozitívumokkal jár együtt, hanem magával vonzza a rosszindulatú kommentelőket is, akik annak idején őt is elbizonytalanították.

Aznap este, amikor megválasztottak szépségkirálynőnek, olvastam kommenteket, amelyek miatt megkérdőjeleztem, hogy megérdemeltem-e egyáltalán. Holott pontosan tudom, hogy mennyit dolgoztam érte, jól szerepeltem az alversenyeken, céltudatos voltam, rengeteget sportoltam, tehát alapvetően azt gondolom, hogy ezek mind kellettek a győzelemhez. A hozzászólások alapján viszont azt éreztem, hogy béna vagyok, ronda vagyok, nem érdemeltem meg ezt a címet

– fejtette ki a ma már műsorvezetőként is tevékenykedő egykori szépségkirálynő. Hozzátette: nagyon nehéz volt ezt feldolgoznia, de a szüleinek még inkább, ők ugyanis nem értették, miért kapja ezt a lányuk.

Éppen ezért kialakult bennem egy megfelelési kényszer, hogy na, majd én bebizonyítom ezeknek az embereknek, hogy nem véletlenül lettem én az első. Ez bizonyítási vágy nagyon vissza tud húzni

– mondta Gelencsér, majd így folytatta:

Azóta már megtanultam, hogy oly’ mindegy, mit írnak a negatív kommentelők. A nap végén én haladok az utamon, és akinek tetszik, az úgyis velem tart. Az ő véleményük viszont fontos nekem, az építő jellegű kritikát pedig meg is köszönöm.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik