Belföld

Megszorít a Fidesz?

Tartani akarja a Fidesz a Bajnai-kormány 3,8 százalékos államháztartási hiánycélját, vett újabb fordulatot a párt kommunikációja szombaton. Ehhez viszont "intézkedések" szükségesek - mondta Varga Mihály, aki továbbra is adócsökkentést ígér.

A 2010-es költségvetésben több adat nagyságrenddel tér el a valóságtól, ezzel együtt a magyar gazdaság helyzete konszolidált – szögezte le Varga Mihály.

A Miniszterelnökség államtitkára a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését ismertetve szombaton azt mondta: nem igazak a tervezett – így a regisztrációs, a jövedéki, a vállalkozásokhoz kapcsolódó – adóbevételek, ahogy nem igazak a költségvetési szervek kiadásaira vonatkozó számok sem, és nem történtek meg a strukturális átalakítások.

A tényfeltáró bizottság vezetője kiemelte: nem igazak a közlekedési vállalatok – a BKV, a MÁV, a Malév – kiadásaira vonatkozó adatok, valamint az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, a tb-alapokra, az önkormányzatokra, az elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó adatok sem.

A bizottság nem találta valósnak a számokat az egyik nagy áramszolgáltató vállalat felé fennálló tartozás összege és Vértesi Erőművel kapcsolatos kötelezettségek esetében sem. A Magyar Fejlesztési Banknál, illetve a Hitelgarancia Rt.-nél pedig 100 milliárd forint nagyságrendű veszteséggel kell számolni.

A kormány tartani akarja a hiánycélt

A kormány tartani akarja a 2010-es tervezett hiánycélt – szögezte le Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. Kijelentette: „most egy célt tűztünk magunk elé, hogy a tervezett hiánycélt tartani tudjuk”. Kérdésre válaszolva hozzátette: lesz adócsökkentés idén. Az országnak továbbra is arra kell törekednie, hogy belépjen az euróövezetbe, azaz teljesíteni kell a jövőben az ezzel kapcsolatos feltételeket, ezzel céllal a miniszterelnök is egyetért – utalt rá Varga Mihály.

Konszolidált a magyar gazdaság helyzete

Konszolidált a magyar gazdaság helyzete – szögezte le Varga Mihály. A Miniszterelnökség államtitkára arra a kérdésre, hogy csődközeli-e a magyar gazdaság helyzete, azt válaszolta: a helyzet konszolidált, a tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, de ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia.

Megfogalmazása szerint túlzó minden olyan összevetés, amely magasabb kockázati felárral rendelkező országgal hasonlítja össze Magyarországot, „ha ezt egy kolléga teszi, az pedig nem szerencsés”. A forint árfolyama az elmúlt napokban a közép-európai valuták árfolyam-alakulását követte – emlékeztetett az államtitkár. Nyomatékosította: a kormánynak egyébként nem az a dolga, hogy a monetáris politikával foglalkozzon, hanem az, hogy fiskális téren tegye rendbe a folyamatokat, és tartható legyen a tervezett deficitcél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik