Szórakozás

Öt év börtönt kaphat VV Gigi apja

A férfi nyíltan vállalja, hogy ő maga vitte el lányát erotikus munkák válogatására, amikor Gigi még csak 17 éves volt.

Az édesapa azt állítja, a villalakó a sokszor emlegetett Erotika Kiállítás után négy hónappal töltötte be 18. életévét, sohasem meztelenkedett, csupán hoszteszként dolgozott ezeken a rendezvényeken.

KÉPREGÉNY

Tizenhat éves kor felett, szülői felügyelettel nem hinném, hogy ez problémát jelenthet, ám ha mégis, akkor büszkén vonulok akár börtönbe is a lányomért – nyilatkozta az Új Ásznak a ValóVilág testvérpárjának édesapja, aki csupán egy dologtól félti gyermekeit, az pedig a nyilvános megaláztatás. A férfi attól tart, gyermekeinek ugyanazokon a megaláztatásokat kell majd eltűrniük szabadulásuk után, mint amiket most neki a feleségével.

Dr. Kamarás Péter a lapnak elmondta: kiskorú veszélyeztetéséért egytől öt évig terjedő büntetést is kaphatnak a szülők, majd hozzátette: nem feltétlenül szükségszerű, hogy egyetlen eset miatt valakit elítéljenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik