Szórakozás

Szandika másodjára is kibékült barátjával

A Plasztik cica átgondolta a dolgokat és rájött, mégis szereti a férfit és szüksége van rá.

Szandika szappanoperákat megszégyenítő szerelmi kálváriáját már lassan követni sem lehet, nap, mint nap újabb fejezetekkel bővül az egykori villalakó magánéletének forgatókönyve.

KÉPREGÉNY

Nemrég még arról cikkeztek a lapok, hogy első kibékülésük után a hétfő délutáni NekedValó című kibeszélőshow-ban testőr kedvese, Gotti megkérte a kebelcsoda kezét, aki azonban rövid gondolkodás után egy határozott nemmel felelt a váratlan lánykérésre, sőt még aznap haza is költözött jó barátjához, Sanyihoz. A Plasztik cica akkor azt mondta, már az elején érezte, hogy valami nem stimmel a férfival, és a kapcsolatuk sem volt az igazi, amikor pedig a NekedValó műsorában találkozott Gotti volt barátnőjével, végképp beigazolódott a gyanúja. Már a stúdiót sem együtt hagyták el, később pedig telefonon beszélték meg, hogy nekik nincs közös jövőjük.

Ali telt el 24 óra, és az egykori valósághow-hős ismét meggondolta magát. Gotti szerint újra minden a legnagyobb rendben van közöttük, és bár a műsor után valóban összezördültek egy kicsit, végül sikerült megbeszélniük a dolgokat. Szandika ugyanis még aznap éjjel felhívta az izomkolosszust, mert rájött, nagyon szereti a férfit és fontos a számára, éppen ezért nem szeretné elveszíteni.

Gotti az internetes portálnak nem győzte hangsúlyozni, hogy nem azért kérte meg a Plasztik cica kezét, mert a címlapokra akart kerülni, hanem azért, mert tényleg szereti, és „ez még mindig a legnagyobb lovestory”, akárki akármit mond.

AJÁNLOTT LINK:

Gotti: Szandika rájött, milyen fontos vagyok neki (NapiÁszOnline)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik