Hazánkban több százezer gazdátlan kisállat vár szerető és biztonságot jelentő otthonra. A Mars, amely olyan népszerű állateledel-márkákat forgalmaz, mint a Pedigree és a Whiskas, hosszú évek óta elkötelezetten dolgozik azért, hogy jobb világot teremtsen a háziállatok számára, kiemelt figyelmet fordítva a menhelyek támogatására, a felelős állattartás és az örökbefogadás népszerűsítésére. Az otthontalan állatok világnapján most három olyan módszert mutat be, amelyekkel segíthetjük a gazdátlan kisállatokat és növelhetjük az otthonra találásuk esélyét.
Fogadj örökbe felelősséggel
Az örökbefogadással egyszerre több életet is megváltoztathatunk, mert ennek révén csökkenhet a menhelyek terheltsége, lehetővé téve még több állat befogadását. A menhelyről származó állatok átestek az alapvető egészségügyi vizsgálatokon és oltásokon, ráadásul a szakértő gondozók segíthetnek kiválasztani az életvitelünkhöz, személyiségünkhöz leginkább illő kedvencet.
A felelős örökbefogadásnak épp úgy része az évenkénti oltás, az ideális táplálék, a kielégítő mozgás, mint a biztonságos és veszélytelen otthon biztosítása. Elsősorban saját életmódunkhoz és körülményeinkhez válasszunk állatot, hogy megfelelő környezetet és törődést nyújthassunk számára. A Mars munkatársait is erre ösztönzi: vállalati kisállatörökbefogadási programjában minden kutyát vagy cicát örökbefogadó munkatársát egy évre elegendő állateledellel segíti, ráadásul kisállatbarát irodáival is támogatja kiegyensúlyozott kapcsolatukat.
Segítsd adománnyal a gazdátlan állatokat
A menhelyek fáradhatatlanul dolgoznak a kóbor kisállatok megsegítésén, munkájukat pedig bárki támogathatja. Az anyagi hozzájárulás mellett a tárgyi adományok is óriási segítséget jelentenek. A Mars évek óta támogat hazai állatmenhelyeket termékadományokkal, idén eddig több mint 25 000 kg állateledelt juttattak célba.
„Vállalatunk egyik célja, hogy a kisállatok számára egy jobb világot teremtsen, amelyet többek közt az örökbefogadás ösztönzésével és az állatmenhelyek támogatásával szeretnénk elérni. Minden apró cselekedettel jobbá tehetjük a holnapot, amellyel háziállatainknak is szebb világot teremthetünk” – mondta Czégény Orsolya, a Mars közép-európai vállalati ügyekért felelős menedzsere.
Önkénteskedj egy állatmenhelyen
Önkéntesként időnkkel és energiánkkal is segíthetjük a menhelyek munkáját, amely során részt vehetünk az állatok mindennapi ellátásában, sétáltatásában és szocializációjában. Ez boldogabbá teszi a mindennapjaikat, ráadásul könnyebben megtalálhatjuk a hozzánk illő négylábút is.
“Rengeteg kutya él a menhelyeken, így, ha csak egyen tudunk segíteni, az is csodálatos dolog” – mondja Odett, aki tavaly a Mars önkéntes programjának keretében látogatott el egy állatmenhelyre, és fogadta örökbe Nudlit, a tacskókeveréket. “Tudtam, hogy a munkám mellett felelőségteljesen tudom vállalni, hiszen dolgozhatok home office-ból és be is vihetem az irodába, ami hatalmas segítség.”